fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Molnár most szakmai együttműködésről beszél
2006. október 4., 16:14
Nem politikai, hanem szakmai együttműködésre tesz javaslatot Újbuda vasárnap újra megválasztott szocialista polgármestere a testületbe jutott ellenzéki pártoknak.

Molnár Gyula az MTI-nek szerdán azt mondta, hogy a választás után kialakult, "együttműködési kényszert elősegítő helyzetben" testületbe jutott összes frakcióval tárgyalni kíván az elkövetkező hetekben és a MIÉP-Jobbikon kívül mindegyik politikai erőt szakmai ajánlattal keresi meg.

Olyan patthelyzet van, amelyben egyik oldal sem tudja a kerületet irányítani, így egymásra vagyunk utalva, de ez nem tragédia - fogalmazott a XI. kerület vezetője. Utalt arra, hogy a korábbi önkormányzati ciklusokban is megéltek már hasonló helyzeteket a nagyjából kiegyensúlyozott erőviszonyoknak köszönhetően, igaz, soha nem volt még ekkora az egymásra utaltság.

Újbudán a vasárnapi választás eredményeként egyenlő számú mandátumot kaptak a korábbi négy évben kormányzó pártok - az MSZP és SZDSZ-, valamint az ellenzéki pártok: a Fidesz, az MDF és a MIÉP-Jobbik.

Az MSZP és az SZDSZ önálló, illetve közösen induló jelöltjei 18 mandátumot szereztek. A polgármesterré választott Molnár Gyula is ezt a tábort erősíti. A Fidesz-KDNP 16, az MDF 2, míg a MIÉP-Jobbik 1 mandátumot kapott, összesen tehát ugyancsak 19-et.

Az MTI úgy értesült, a KDNP a képviselő-testületben önálló frakciót kíván alakítani.

Újbuda azért is érdekes, mert itt egy képviselő-testületben foglal majd helyet az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ budapesti elnöke: Molnár Gyula, Lakos Imre és Kupper András.

A testületbe jutott Szőke László is, aki korábban az MDF alelnöke volt, ám augusztusban bejelentette, hogy lemond országos párttisztségeiről, és "kiszáll a nagypolitikából".

MTI - fidesz.hu