Ám a normális emberek véleményére Gyurcsány a legkevésbé sem kíváncsi, mert aki ellentmond neki, az szerinte aligha tekinthető demokratának. Balszerencséjére és őszinte bánatára a honi társadalmi rend még nem elég fejlett, nincs eléggé megreformálva, így a demokratákkal (értsd: Gyurcsány-rajongókkal) egyidejűleg az antidemokraták, a populisták, a nacionalisták, a keresztények és egyéb destruktív elemek is kifejthetik a véleményüket, amiből csak a vita, a nemzeti széthúzás meg a turáni átok van. Ráadásul a kormányfő ki van téve mindenféle demokratikus procedúrának, választásnak, szavazásnak, mert nem elég, hogy egyszer magához ragadta a hatalmat, egyszerűen nem hagyják, hogy kedvére kiélvezze, hanem kekeckednek, kötözködnek vele, például az ellenzék, a köztársasági elnök, a nép meg effélék.

Ezek képtelenek belátni, hogy a hazugságokkal, a választók félrevezetésével, a társadalom tudatos megnyomorítását fellendülésnek beállító, a csalással megnyert parlamenti választások a demokrácia legmagasabb szintű formáját jelenítik meg. Ezek ragaszkodnak olyan avítt, diktatórikus jelenségekhez, mint az igazság, az őszinteség, a tisztesség, a szabad véleménynyilvánítás joga, a kormányzás átláthatósága, ellenőrizhetősége, a kormányzati felelősségvállalás és hasonlók.
Bizony, Gyurcsánynak meg kell védenie az ilyenek ellen a demokráciát, még akkor is, ha az eljárás bonyolult egy kicsit. A miniszterelnök bizalmi szavazást kért a kormány programjáról és önmagáról, ám jó demokrataként előre biztosította, hogy "demokratikus" eredmény szülessék. Az MSZP frakciója próbaszavazást rendezett, hogy időben meggyőzhessék az esetleges renitenseket az egyedül üdvözítő véleményről.

Természetesen "csont nélkül" érvényesült a frakciófegyelem elve. A lelkiismeretes MSZP-s tévedhetetlenül tudja a dolgát, főleg, ha Lendvai Ildikó ragyogó tekintete is rászegeződik. A Fidesz és a KDNP nem ok nélkül akart távol maradni a pénteki éles szavazástól, egy előre lejátszott mecscsen csak lesérülni lehet. Azonban az államfő egyértelművé tette, a demokrácia alapjait érintő kérdéseket az ellenzéki képviselőknek is a parlamentben illik (kell) megvitatniuk, s illendő (kötelező) részt venniük a döntéshozatalban. Hozzátette, hogy a bizalmi szavazással sem lehet elmaszatolni a morális válságot okozó kormányfői cselekményt, jelesen: a bizalmi szavazásnak arról is döntenie kell, hogy a miniszterelnök megengedhető eszközöket használt-e az országgyűlési választások megnyerése céljából. Sólyom László határozottsága hatott az ellenzékre, legújabb információink szerint a Fidesz és a KDNP is ott ül majd az Országgyűlés pénteki, rendkívüli ülésén és értelemszerűen a bizalmi szavazáson. Persze ne legyenek illúzióink, az eredmény nem fog változni, a köztársasági elnök felvetései Gyurcsányt és csapatát hidegen hagyják, legfeljebb pro forma igazodnak hozzá. Egyébként is, ha némelyik kormánypárti képviselőben lett volna hajlam, hogy Gyurcsány ellen szavazzon, az MDF elvette a kedvét. A magát ellenzékinek hirdető párt hangadói nyíltan nem állhattak ki Gyurcsány mellett, de megtalálták a módját, hogy a hasznára tegyenek. Javasolták, hogy név szerinti, nyílt szavazás döntsön a kormány programjáról és a miniszterelnök személyéről. Ilyen fontos ügyben "mindenkinek arccal kell vállalnia szavazatát" - mondja Herényi Károly frakcióvezető. Ha akadna egy-két jóérzésű MSZP-s, aki megvonná bizalmát a kormányfőtől, annak nem az arcát kéne vállalnia, hanem a retorziókat. Maga Gyurcsány sem félemlíthetné meg hatásosabban a frakciót, mint a "normális" ellenzék, ezzel a jópofa arcmutogatással. Ideje lenne, hogy az MDF visszavegyen végre az arcából.

Szinte napra pontosan tizennyolc éve, 1988. október 7-én javasolták a magyar parlamentben a név szerinti szavazás elrendelését. A bős-nagymarosi vízlépcső továbbépítéséről volt szó. A létező szocializmus agonizált, a negyven éve "hibátlanul" működő parlamentben már ellenzéki pártcsírák is elbújtak, hiszen a fenti javaslatot elővezető Király Zoltán az MDF tagja volt. Stadinger István házelnök legendás attrakcióit követően a képviselők végül nem név szerint szavaztak, hanem egyenként felálltak, s külön, bemutatkozás nélkül mondtak igent vagy nemet. Az inkognitójuk nem volt biztosítva, így nem csoda, hogy a fogatlan, döglődő oroszlántól is berezeltek néhányan, hiszen eredetileg harmincketten voltak a gátépítés ellen, de "névtelenül", ám az arcukat vállalva csak tizenkilencen mertek nemet mondani. "Ez volt a sztálinizmus utolsó győzelme" - nyilatkozta Lányi András egy külföldi hírügynökségnek. Igaz, a gát csak épülgetett, s a rendszer is összeomlott, de lehet, hogy a nyilatkozat mégis túl derűlátó volt.
Pénteken a gyurcsányizmus is nagy győzelemre készül, megmutatván az igazi arcát.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet