fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megemlékezés az aradi Megbékélési Parkban
2006. október 6., 19:06
A magyarság önazonosságának megőrzése, a Románia európai uniós tagságából eredő lehetőségek, a nacionalista jelenségek visszaszorítása szerepelt központi gondolatként a pénteki ünnepi beszédekben a vértanú tábornokok emlékét idéző aradi ünnepségeken.

Az idei gyásznapon is elsőrendű gondolat volt a magyar közösség jövőbeni megmaradása. Erről beszélt Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki a Minorita templomban tartott délelőtti szentmisén kifejtette: a történelmi múltra, a szabadságért életüket áldozókra való emlékezés alapvető feltétele annak, hogy a magyarság határoktól függetlenül is megőrizhesse nemzeti önazonosságát és kereszténységét. A magyar ünneplők ezután átvonultak a vesztőhelyre, a tábornokok kivégzésének színhelyére, az emlékükre állított obeliszkhez, ahol koszorúzással és néma főhajtással rótták le kegyeletüket.

Mindkét helyszínen jelen volt Göncz Kinga külügyminiszter és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Beszédet mondtak a délutáni fő ünnepségen, az aradi Megbékélési Parkban, ahol a Szabadság-emlékmű közelében másfél-kétezer ember gyűlt össze.

Markó Béla beszédében emlékeztetett a Szabadság-emlékmű két évvel ezelőtti köztérre helyezésére. Ez a szobor - mondta -, csupán egy parányi jelkép Erdély földjén, azt jelzi, hogy mégis lehetséges a szabadság, egyenlőség, testvériség. "Kicsi ez a jel még, messze vagyunk még attól, hogy elhiggyük: minden rendben van. Még semmi sincs rendben. Látjuk, mi történik Szlovákiában és mi van Magyarországon, hogy még semmi sincs rendben Európának ebben a részében. Itt, Romániában sem igazán szabad, nem igazán egyenlő, nem igazán testvér még a magyar" - fejtette ki Markó Béla.

Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke úgy fogalmazott: október 6. úgy vésődött az aradiak szívébe, ahogy a keresztény ember szívébe vésődik nagypéntek és a húsvét üzenete. A hivatalos meghívottak számára a bukaresti magyar nagykövetség fogadást adott. Az ünnepséget este díszelőadás zárja a kultúrpalotában, ahol az Aradi Filharmónia és a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel.

MTI - fidesz.hu