Keresztes Lajos írása, www.mno.hu, 2002.12.14

Majd a lengyelekkel történt megállapodást követően állt elő az addigra izolált Medgyessy további, elsősorban a hazai sajtó számára megrendezett követelésekkel.
S amint azt már sokan sejthették most kezdődik az eredmények tudatosítása az elbizonytalanodott, kérdésekkel küzdő bennszülöttekben. Hogy miként értékelik a tizenötök a leendő tagokkal kialkudott megállapodást - leszámítva a hivatalból elégedetteket - arra jó példát nyújt az osztrák Die Presse szombati "Az újak egyelőre másodosztályú tagok lesznek" című írása.
Az új tagokkal minimális szolidaritást sem mutató unió nem járult hozzá, hogy közvetlen mezőgazdasági kifizetések korábbi javaslatánál magasabb szintről - 2004-ben 25 százalékról, 2005-ben százalékról, 2006-ban pedig százalékról - induljanak, de Brüsszel kegyeskedett hozzájárulni, hogy a nemzeti költségvetések hozzájárulása 20% helyett 30%-kal növekedjen.
Az Unió a zsarolástól sem riadt vissza, hiszen a EU soros elnöke a dán miniszterelnök Rasmussen végső érvként bevetette, ha a jelöltek nem fogadják el az elébük tárt feltételeket, akkor 2007-ig várhatnak. A brüsszeli ajánlat abszurd helyzetekhez vezet, mint hogy Lengyelország 2004 és 2006 között évente mintegy 1,2 milliárd euróval járul hozzá a közös mezőgazdasági politikához, a brüsszeli kalapból mindössze 1 milliárddal részesült.
S ha a mezőgazdasági támogatásokban nettó befizetővé váló Varsó legalább némileg ellensúlyozni kívánja a lengyel parasztok versenyhátrányát, akkor saját forrásaiból még egymilliárd eurós határig megteheti. Hasonló helyzetre kell felkészülnie a magyar gazdának is. S ki tudja, hogy a mai kormányzó pártok ismeretében nem esnek-e áldozatul e kiegészítések a velük szemben tomboló költségvetési szigornak?
A Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete szerint a közvetlen mezőgazdasági kifizetések kapcsán most kialkudott kompromisszum egyértelműen a nagyüzemeknek előnyös, súlyos a kis és közepes gazdaságok tönkremenetelével járhat, hiszen a megajánlott támogatások túl alacsonyak ahhoz, hogy ezen üzemméretek esetén az egyéni gazdálkodónak lehetővé tegyék a korszerű gépek és eszközök megvásárlását.
Miközben az EU mezőgazdasági területe 2005. január 1-ig közel százalékkal növekeszik, addig az új tagok a támogatások mintegy 3 százalékában részesülnek. Míg egy osztrák paraszt mezőgazdasági támogatása hektáronként mintegy 130 eurót tesz ki, addig az új tagoknál ez mindössze 30 eurónyi támogatást jelent. Ez összeg még akkor is lényegesen kevesebb, ha figyelembe vesszük, hogy a tagjelölteknél egyelőre közel duplája az euró vásárlóértéke.
A most felvételre kerülő államok az elsők az elmúlt 20 esztendőben, amelyeknek azonnal a teljes költségvetési hozzájárulást kell megfizetniük. Az 1981-ben belépett Görögország 70 százalékos alapról indulva öt esztendő alatt érte el teljes tagdíjfizetési kötelezettséget. Míg 1986-ban a spanyolok és portugálok 87 százalékról kezdtek, s hat év alatt futottak fel a teljes összegre.
A most belépőknél gazdaságilag sokkal erősebb Ausztria, Finnország és Svédország 1995-től is az átállás időszakára jelentős tagdíj kedvezményben részesült.
A jelöltek közül voltak, akik egyéb engedménnyel is beérték. Például a szlovák delegáció, amely komoly sikerként értékelte, hogy az Unió engedélyezte számukra, hogy tokajiként forgalmazzák egyes boraikat. (Miután a történelmi tokaji borvidék két faluját Trianonban elcsatolták Magyarországtól...)
A frissen taggá vált polgárok éppen a hozzájuk földrajzilag és kulturálisan legközelebb álló országokban nem élvezhetik azonnal a letelepedés és munkavállalás szabadságát - Németország például hét éves korlátozást kért -, amit aligha enyhít e tekintetben a brit engedékenység. Annak ellenére, hogy az új tagok jövőjéről is döntenek, a 2004-ben befejeződő EU reformkonventben sem vehetünk részt teljes jogú tagként.
Amint arra számítani lehetett, a koppenhágai csúcstalálkozó legfontosabb témája Törökország és Ciprus ügye volt. A taktikázó török ciprióták - a nagylelkű brüsszeli ajánlat ellenére - nemet mondtak az ENSZ-javaslatra, így egyelőre csak a sziget görög fele válik uniós taggá. S hiába gyakorolt minden létező módon nyomást az Unióra az Egyesült Államok - Recep Tayyip Erdogant a Törökországban jogerősen elítélt pártelnökkel Bush minden protokollt félredobva három kormányfőnek járó ideig tárgyalt, s Washington nem átallott folyamatosan rátelefonálgatni a tizenötökre - az EU abban állapodott meg, hogy 2004 végén dönt a felvételi tárgyalásokról.
Egyébként nyilvánvaló, hogy Washington lépését a török demokrácia elismerésének szándéka mozgatta.
Megfigyelők szerint Párizs a mértéktelen amerikai nyomulásra válaszul vált hajthatatlanná Ankara felvételének kérdésében.
A tejjel mézzel folyó Kánaánról senki sem álmodott, de legalább korrekt elbánásban bíztunk. Most egy semmire sem kötelező ígértet kaptunk, miszerint a 2006-ban kezdődő hétéves pénzügy időszakban, majd javítanak a siralmas megállapodáson. Sajnos a koppenhágai csúcs megmutatta az Uniót nem a szép elvek vezérlik, hanem a kemény pénzügyi érdekek, s akinek van mivel zsarolnia a többieket az egy centnyi engedményre sem hajlandó.
Csak egy kormány tűnt olyan európainak, hogy lemondott a nemzeti érdekek kemény képviseletéről. Ennek feje, Medgyessy Péter elégedetten jelenthette ki, ő és csapata már megérkezett Európába, hogy Magyarország polgárai mikor követhetik, az egyelőre a jövő zenéje.