fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mindenképpen csapdában van a szocialista párt
2006. október 12., 09:43
Három héttel a miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után vasárnap és hétfőn az MSZP Országos Választmányának zárt ülésén elhangzottakból derült fény arra először, hogy Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter olyan törvényjavaslatot terjeszt a kabinet elé, amely lehetővé teszi, hogy kormánypolitikusok és szocialista politikusok erős mandátumhoz jussanak ezután a Regionális Fejlesztési Tanácsban. Aztán hétfőn az derült ki, hogy Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese átgondolná a szocialisták szövetségi politikáját az önkormányzati választások után.

A kedd esti Háttérben Galló Béla és Giró-Szász András politikai elemzők értékelték a kialakult helyzetet.

- Milyen hatással lesznek ezek a kiszivárgott hírek a jelenlegi belpolitikai válságra?

- Ezek a hírek, ha önmagában tekintenénk őket, nem a mai politikai helyzetben, ami persze nem lehetséges, akkor nagy durranást nem okoznának. Szekeres Imréé különösen nem, mert egy belső pártfórumon tartott egy választás utáni helyzetelemzést, aminek enyhén szólva is voltak racionális vonatkozásai, legfeljebb az csinált ebből ügyet, hogy abban a keretben került ez nyilvánosságra, mint az előző felvétel, és ahogy erre Kuncze Gábor például reagált, az is ügyet csinált belőle, hiszen szokatlan, hogy egy koalíción belül a másik koalíciós társ csípőből visszalőjön, és eléggé kétes értékű humoros megjegyzést tegyen a koalíciós miniszterre - vélekedett Galló Béla.

- Én is azt látom, hogy ezek a mondatok, ezek a szövegösszefüggések, amik kikerültek, igazából abban a két-három heti kontextusban értelmezhetők, és én is elsősorban Lamperth Mónikának a mondatait vinném ebbe bele. Szekeres Imréét én is egy értékelő, a szocialisták szempontjából teljesen reális felvetéseket tartalmazó mondatoknak gondolom. Az egy más kérdés, hogy nyilvánvalóan kellemetlen pillanatokat okozhat a koalíciós partnernek, amikor így napvilágra kerül, hogy legalábbis a szocialisták egyik embere hogyan gondolkodik erről - mondta Giró-Szász András. Lamperth Mónikával kapcsolatban azt gondolom, hogy ez tovább erősítheti azt a hitelességvesztést, amit a miniszterelnök beszédével lényegében a szocialisták, illetve a kormányzat elszenvedett. Lamperth Mónikának, vagy az ő tisztségében lévő személynek egy ilyen beszéd után fejlett nyugat-európai demokráciákban le kellene mondania.

- Én még Lamperth Mónika beszédéhez azt fűzném hozzá, hogy ez a beszéd rámutatott arra, hogy itt a kialakult konfliktushelyzetnek hogyha a politika felszíne alá próbálunk nézni, akkor az egyik nagy kérdése, pontosabban az egyik nagy ösztönzője, oka az, hogy a beérkező várható EU-s pénzek hogyan lesznek fölosztva a politikai szereplők között, és ez a beszéd egy elég markáns állásfoglalás volt erre vonatkozóan - tette hozzá Galló Béla. De úgy gondolom, hogy abból kéne talán kiindulni, hogy 16 évvel a rendszerváltás után megint egy olyan új nagy pénzcsomag érkezik a magyar gazdaság, a magyar társadalom számára, aminek az elosztása nagyon érdekes lesz, és ez a pénzcsomag érkezése összekapcsolódik azzal, hogy szerintem az egész magyar politikai osztály 16 év után válságban van. Ez a szituáció különösen kiélezetté teszi ezt a küzdelmet.

- Hogyan értékeljük azt, hogy a miniszter asszony reggel még azt mondta, hogy ez egy manipulált felvétel volt, és nem tükrözi a kormány szándékát, délután pedig azt mondta a parlamentben, hogy vállalja ezeket a szavakat?

- Egy elég sajátos helyzetben vagyunk, mert még egy hét sem telt el Gyurcsány Ferenc bizalmi szavazása után, és ebben a bizalmi szavazásban Lamperth Mónika éppen úgy, mint mondjuk az a lobbicsoport, amelynek ő is egyik tagja, kiállt Gyurcsány Ferenc mellett. Nagyon nehéz lenne elhinni azt, hogy Gyurcsány Ferenc felszólítaná Lamperth Mónikát ezek után, hogy távozzon, annak ellenére, hogy az előző négy évből, annak is az utolsó két évéből világosan tudjuk, hogy ők a szocialista párton belül nem egy csónakban eveznek - mondta Giró-Szász András.

- Fel is röppentek ilyen hírek, hogy lehet, hogy menesztik a miniszter asszonyt, de aztán megerősítette a kormányszóvivő, hogy marad a kormány.

- Ezek ellenőrizhetetlen hírek, valóban én is olvastam, de egyelőre ennek a hivatalos verziója még nem került napvilágra - mondta Galló Béla.

- Igen, ezek ellenőrizhetetlen hírek, de hogyha az előző két és fél évnek a történéseit nézzük, akkor egyre inkább mondjuk azt, hogy egy bilincsbe kötött belügyminisztert, illetve most önkormányzati minisztert láthattunk, hiszen egyrészt korábban Szilvásynak Lamperth Mónika mellé tételével Gyurcsány erősebb ráhatással és kontrollal bírt a Belügyminisztérium fölött, most is Újhelyi István ott van államtitkárként mellette, és lényegében ez is egy jóval erősebb kontrollt jelent, de azért azt is látnunk kell, hogy nem feltétlenül csak ez az aspektus az, ami problémás ebben a dologban, hanem az, hogy egy olyan csomagot, egy olyan gazdasági programot készül végrehajtani a kormány, amely lényegében az élet majdnem minden területén tartalmaz megszorításokat. Az állampolgároktól, tőlünk, elég komoly pozitív hozzáállást igényel ennek a végrehajtása, és ezt nagyon nehéz úgy végrehajtani, hogy egyrészt nem magyarázzuk meg az állampolgároknak, hogy miről van szó, de még ha meg is magyarázzuk, nem hitelesen tesszük mindezt. Tehát a hitelesség, ezzel összekapcsolva a morál elsődleges célja lehet egy olyan kormánynak, amely egy ilyen csomagot készül végrehajtani - vélte Giró-Szász András.

- Azt mondták, hogy Szekeres Imre megállapításai valós kérdést vetnek föl, egy párt belső ügyeiről, dolgairól szólnak és minden párt megválaszthatja a maga szövetségesét. Hogyan értékelik az MDF reagálását ebben a helyzetben?

- Ahogy ez várható volt, egyrészt megköszönik nyíltan is, meg nyilván magukban is ezt a szintemelkedést, ami Szekeres szavaiból kivehető, másrészt pedig a jól felfogott politikai érdekükből igyekeznek elhatárolódni ettől a kvázi szövetségesi kéznyújtástól, ez csak egy latolgatás volt, és ugyanúgy politizálnak tovább, ahogy eddig, hogy megpróbálnak egyenlő távolságot tartani a két nagy párt között - mondta Galló Béla.

- Azt gondolom, hogy Szekeres Imre megfogalmazása bizonyos szempontból kemény, bizonyos szempontból meg kifejezetten puha a két kis párttal kapcsolatban. Szerintem a szabad demokraták a fővárosban nem középpárttá váltak, hanem lényegében egy kis párttá váltak, a Magyar Demokrata Fórum pedig nagyon érdekes folyamaton ment keresztül, mert hogyha országos szinten nézzük, akkor a Magyar Demokrata Fórum is az egyik vesztese a választásoknak. Számtalan pozíciót vesztett az országban, 11 megyében került csak be, és azokban a megyei jogú nagyvárosokban, ahol korábban 3-4-5 fővel volt jelen, most egy-két főt tudott beküldeni a közgyűlésekbe. Tehát a Magyar Demokrata Fórum is pozíciót veszett, csak nagyon sokszor a demokrata fórum a mérleg nyelve, és ez politikailag racionális megközelítés, amit Szekeres Imre ezzel kapcsolatban felvetett - vélte Giró-Szász András.

- Igen, érdekes, hogy míg a parlamenti választások inkább a többpártosodás felé mutattak, a helyhatósági választás azt mutatta, mintha visszalendült volna az inga. Egyébként úgy gondolom, hogy a két nagy párt érintettsége nélkül, tehát ha ezek egy tömbben maradnak, akkor nagyon nehéz lesz harmadik pártnak fölzárkózni melléjük - mondta Galló Béla.

- Ön szerint elfogadható ez a helyzetértékelés, amit Szekeres Imre mondott, hogy az SZDSZ országos kis pártból egy fővárosi középpárt lett?

- Én pontos, sőt, szellemes meglátásnak látom ezt Szekeres Imre részéről, ez történt. És ha hozzávesszük azt is, hogy Demszky Gábor éppen csak egy nüánsszal győzött, és a jobboldal széttagoltsága miatt tudott győzni, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyon megköszönheti az égieknek, hogy egyáltalán ez a helyzet létrejött. Ezzel számot kell vetniük. Én egyébiránt Kuncze Gábor bejelentésében, hogy márciusban visszavonul a pártelnökségtől, azt látom, hogy ő magában levonta már ennek a tanulságait, és eléggé kudarcosan élte meg ezt az eseményt - vélekedett Galló Béla.

- Az, hogy Szekeres Imre így vélekedik, mutathatja azt, hogy az MSZP-n belül az SZDSZ-szel való szövetséget ellenzők megerősödtek?

- Ez egy nagyon régi belső konfliktus az MSZP-ben. Az MSZP-ben egy nagyon markáns és nagyon fontos bázis az, amelyik megkérdőjelezi az SZDSZ-szel való jelenlegi viszonynak a minőségét, és egyértelművé teszi azt, hogy sokkal inkább el tudná képzelni a szocialista pártot önállóan, és nem mindig az SZDSZ-t besegítve a hatalomba, mert azt is világosan kell látnunk, hogy a szocialistáknak köszönhetik, hogy Demszky Gábor ismét polgármester és ilyen arányban - hangsúlyozta Giró-Szász András.

- Amik kiszivárogtak a fővárosi frakción belüli pozíció elosztásokról, az is azt mutatja, hogy éles harc folyik a kormánykoalíción belül, ennek számtalan példája kerülhetne említésre, gondolom, hogy ez a harc folytatódni fog. Én azt is hallottam, hogy az MSZP Atkárit akarja gazdasági elnökhelyettesnek Demszky mellé, ami eléggé pikáns húzása lenne az MSZP-nek - vélte Galló Béla.

- Azt mondta Demszky Gábor, hogy nem óhajt együtt dolgozni Atkári Jánossal.

- Nem óhajt, de hogyha a koalíciós partner azt mondja, akkor lehet, hogy mégiscsak együtt fog.

- Említette, hogy elég régi ez a bizonyos ellenállás az MSZP-ben az SZDSZ-szel szemben, illetve azzal szemben, hogy az SZDSZ súlyánál nagyobb befolyást gyakorolhat akár a kormány, akár az MSZP politikájára. De hiszen a miniszterelnök neoliberális gazdaságpolitikát folytat, az egészségügyet liberális módon óhajtják átalakítani, a fővárost liberálisnak nevezi Demszky Gábor.

- Ezek nem tények, ezek definíciók. Az egy dolog, hogy a miniszterelnök neoliberális gazdaságpolitikát folytat nagyon sokszor, a választási kampány idején azért ebben volt változás, nyilvánvalóan szavazatszerző elképzelés húzódott meg a háttérben, az azonban világosan látszik, hogy a kormányzása alatt, az előző kormányzati ciklus végén Gyurcsány Ferenc nagymértékben támaszkodott elsősorban bizonyos szabad demokrata politikusokra, ugyanakkor az MSZP-n belül az SZDSZ elutasítottsága folyamatosan növekedett. Akár induljunk ki a miniszterelnöki bukásból vagy cserélésből 2004 augusztusában, ott nemcsak arról van szó, hogy az SZDSZ-nek nagy szerepe volt, hanem arról is, hogy az SZDSZ által uralt tárcák birtokolták a forráselosztás nagy részét, és nyilvánvalóan a szocialisták nehezményezték mindazt, hogy a kormányzati többség 90 százalékát ők adják, 10 százalékát adja az SZDSZ, ugyanakkor a kormányzati forráselosztásnak a számaránya pont fordított. Valahol innen ered ez az ellentét, és természetesen az is beletartozik, hogy a szocialisták sokkal nagyobb arányban vitték a kormányzati népszerűségvesztésnek minden terhét, mint az SZDSZ, és az SZDSZ az utolsó pillanatban mindig kifarolva, kívülről támadva a kormányt, próbálta saját arculatát megteremteni, és ezért sem szimpatikus nagyon sok szocialista számára. - mondta Giró-Szász András.

- Igen, és az önkormányzati választásokon is a balhét az SZDSZ vitte el, sokkal nagyobbat csattant rajta annak a két-három hónapnak az ostora, amit Gyurcsány Ferenc aktív kormányfősége jelentett a második ciklusban, és úgy gondolom, hogy az SZDSZ Gyurcsány Ferenchez mindig ambivalensen viszonyult. És most az utolsó pár hétben is, az őszödi beszéd óta ki lehet tapogatni olyan álláspontokat az SZDSZ-en belül, különösen ha a holdudvart is beleértjük, ami azt mutatta, hogy Gyurcsány megítélése továbbra is ambivalens ebben a liberális környezetben - tette hozzá Galló Béla.

- Elképzelhetőnek tartják-e önök azt, hogy létrejön egy MSZP-MDF koalíció?

- Nehezen tudom elképzelni azt, hogy az SZDSZ felvállalna egy hasonló helyzetet, mint amit felvállalt 2004 őszén, ugyanakkor azt viszont el tudom képzelni, hogy a jelenlegi helyzet oda vezethet, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány egyre inkább ellehetetlenül, elsősorban hitelességi probléma révén. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a Gyurcsány Ferenc által eddig beterjesztett csomag az aktívokat sújtotta. Az aktívoknak majdnem 60-65 százaléka viszont ellenzéki szavazó. Az inaktívaknak 60-65 százaléka viszont kormánypárti, szocialista szavazó, és a hátralévő, az úgynevezett elosztó rendszereket érintő gazdasági csomag elsősorban őket, a szocialista bázist érinti. A kérdés az, hogy Gyurcsány Ferenc keményen végigviszi ezt, ha igen, akkor a párt mennyire marad mögötte, hiszen az ő törzsbázisát érinti, vagy ha a párt arra kényszeríti Gyurcsány Ferencet, hogy felpuhítsa ezeket az elképzeléseket, akkor a gazdaság mennyire támogatja a miniszterelnököt. Szerintem mindenképp csapdában van a szocialista párt addig, amíg Gyurcsány Ferenccel próbálja mindezt végigvinni - vélte Giró-Szász András.

- Ha az MDF nyíltan bemenne egy koalícióba, akkor erőteljesen megkérdőjeleződne az ő jobboldali bázisa, amely manapság mégiscsak jelen van az MDF-ben, bár én egyetértek azokkal az elemzésekkel, hogy az utóbbi egy-két választáson igen sok baloldali szavazatot besöpörtek az ismert helyzet miatt. Tehát szerintem egyelőre még túl kicsik ahhoz, hogy az MSZP komolyan vegye őket, még hogyha ők bele is mennének ebbe a buliba - zárta a beszélgetést Galló Béla.


radio.hu - fidesz.hu