fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Vita a frakciók együttműködéséről a fővárosban
2006. október 12., 15:57
Nem írta alá a három ellenzéki frakcióvezető azt az ötpárti fővárosi politikai jellegű elvi nyilatkozatot, amit Demszky Gábor szorgalmazott a város érdekében történő önkormányzati együttműködésről csütörtökön; az egyeztetés feltehetően folytatódik.

A főváros érdekében való együttműködési készségét mind az öt frakcióvezető hangsúlyozta a találkozón, amelynek első félórája a sajtó nyilvánossága mellett zajlott.

Demszky Gábor nyilatkozat-tervezetében azt állapította meg, hogy a város választott vezetőinek, képviselőinek Budapest érdekeit kell képviselniük elsődlegesen. A szoros önkormányzati választási eredmény, a kiegyenlített erőviszonyok komoly felelősséget rónak a politikusokra, s egyúttal történelmi lehetőségként lehetővé teszik, hogy meghatározzák azt a közös minimumot, amely alapján letehetik egy konszenzusos Budapest-politika alapjait.

A főpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a közgyűlési pártok és főpolgármester-jelöltjeik programjában több a közös elem, mint ami megkülönbözeti őket egymástól. Szerinte ezen a közös alapon felépíthető egy új Budapest-politika, a közös alapra épülő együttműködés.

Az ellenzékiek abban egyetértettek a nyilatkozatot kezdeményező Demszky Gáborral, hogy az önkormányzati választások szoros eredménye miatt szükség van arra, hogy egyetértsenek a főváros érdekét, fejlődését segítő, az önkormányzat működését javító lépésekben.

Tarlós István a főpolgármester ötletét jónak tartva megjegyezte, ha közös nevezőre jutnak, beépülnek javaslataik, aláírják a nyilatkozatot.

Molnár Gyula (MSZP) úgy vélte, hogy ezúttal csak a főpolgármester által javasolt nyilatkozatot kellene elfogadni. Szerinte az ellenzék által felvetettekről, például arról a KDNP-javaslatról, hogy a következő négy évben ne privatizáljanak egy közműcéget sem, csak később tárgyaljanak.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy a jövőben a város érdekében nem csak a közgyűlési pártokkal, hanem a civil szervezetekkel is egyeztetni szükséges a döntéshozataloknál.

Bagdy Gábor (KDNP) leszögezte, hogy egy ilyen közös nyilatkozatot, amelyik a budapesti demokraták együttműködéséről szólna, "nem liberális diktátori módszerekkel" kellene elfogadni.

Hock Zoltán (MDF) szerint szerencsés lett volna, ha már az elmúlt 16 évben is demokratikusabban működött volna a fővárosi önkormányzat vezetése.

A mintegy másfél órás zárt ajtók mögötti tanácskozás után a kormánypártiak nem nyilatkoztak. Az ellenzékiek kinyilvánították, hogy készek további egyeztetésre ez ügyben.

Tarlós István utalva arra, hogy tárgyalásra és nem nyilatkozat-aláírásra készültek, megjegyezte, hogy a főpolgármester helyszíni javaslata eltért a nekik megküldött változattól. A politikus úgy vélte, hogy fordított esetben a főpolgármester sem valószínű, hogy aláírna egy ilyen egyeztetés nélküli nyilatkozatot.

A frakcióvezető összességében eredményesnek nevezte a csütörtöki találkozót. Tarlós István azt reméli, hogy "közös akarattal meg fog születni ez a nyilatkozat". Hozzátette, azt kérték a főpolgármestertől: rögzítsék a közös nyilatkozatban azt, hogy az ellenzéki javaslatokra, egyeztetés után egy külön megállapodásban térnek ki.

MTI - fidesz.hu