fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bíróság előtt az olaszliszkai gyanúsítottak
2006. október 18., 12:45
Bíróság előtt áll az a három olaszliszkai férfi, akiket a vasárnap történt bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség - mondta az MTI-nek Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője szerdán.

A zárt tárgyalás szerdán tíz órakor kezdődött, amelyen a bíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról dönt, ennek eredményét várhatóan délután egy órakor közlik - ismertette a bírósági szóvivő.

A rendőrség közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szerdára virradóra nyugodtan telt az éjszaka a zempléni településen, ahol továbbra is jellemző a fokozott rendőri jelenlét. Folyamatos közterületi szolgálatot látnak el a sárospataki rendőrök, akiknek munkáját segítik a megyei rendőr-főkapitányság és a szomszédos kapitányságok egyenruhásai is. A vasárnapi tragédia előzményeivel kapcsolatban a testület közli, hogy az elsődleges adatok szerint az Olaszliszka belterületén haladó autó vezetője - eddig tisztázatlan körülmények miatt - egy 11 éves gyermeket elsodort, hozzátéve, hogy "a felelősség kérdésében a rendőrség egyelőre nem tud állást foglalni, ennek megállapítására - szakértő bevonásával - szabálysértési eljárás indult". A tájékoztató szerint az ezt követő események már a bűncselekményhez tartoznak, itt a helyszíni szemle, az információ gyűjtés során beszerzett adatok alapján az elsodort lány hozzátartozói látván, hogy a gyermek elesik, az azonnal megálló autóshoz rohantak. A jármű ablakait betörték, a volán mögött ülő férfit kirángatták és ütlegelni kezdték. A bántalmazás következtében a 44 éves tiszavasvári férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autóban utazott a férfi két - 5 és 13 éves - lánya is, akik apjuk brutális bántalmazásának idején is a járműben tartózkodtak, mígnem egy alkalmas pillanatban kimenekültek a gépkocsiból.

A nyomozók több embert kihallgattak, a felmerült adatok alapján emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt három férfit őrizetbe vettek. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya indítványozta előzetes letartóztatásukat. A nyomozás kezdeti szakaszában a hatóság egyébként nem zárja ki, hogy további személyi szabadságot korlátozó intézkedésekre kerül sor, a gyanúsítottak köre a büntetőeljárás során bővülhet. Az elsődleges orvos szakértői vélemény alapján az áldozatot mintegy 50 ütés és rúgás érte, túlnyomó részt a test felső részén, jelentős számban a fejen, amelyek halálához vezettek.

MTI - fidesz.hu