fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mi lesz itt január 1-től?
2006. október 19., 14:19
Mióta dívik ebben az országban, hogy a támogatások, ösztöndíjak leállnak, befagynak december 31-én? A hozzáférhető információk alapján a Magyar Köztársaság 2007 január 1-jét követően is tovább üzemel. Nem hagyják el az itt élő családok, diákok, és az új költségvetési ciklus kezdőnapján sem emelkedik - várhatóan - 15 Celsius-fok fölé a napi átlaghőmérséklet.

A kérdést így, ebben a formában: "Mi lesz itt?", az SZDSZ vetette fel, a rendszerváltás első óráiban, amikor - sürgősen lekanyarítva antikommunista álcáját - szinte azonnal irtóhadjáratot kezdett a törvényesen megválasztott magyar kormány ellen, e kérdést hangoztatva utcai plakátokon, ál-aggodalmaskodva, farizeus módon. Hogy mi lesz itt, ebben az országban (ahol nekik még négy évet kellett várniuk, hogy a másik posztkommunista párttal összeállva hatalomra jussanak).

Mi leszünk itt - olvashatta a választ az a néhány ember, aki az igen kis példányszámban, egy polgári elkötelezettségű vállalkozó által nyomtatott, rajzlapméretű válaszplakátokkal találkozott.

Ez a kérdés, hogy mi lesz itt, most jóval prózaibb okok miatt, ám egyre kínzóbban vetődik fel a fizetésből élő, ne adj' Isten családot fenntartó polgárok számára. Egyre-másra találkozni ugyanis azzal a meghökkentő jelenséggel, hogy egy-egy ösztöndíj vagy támogatási forma decemberig működik. Hogy utána mi lesz, azt senki nem tudja, az apparatcsikok tanácstalanul tárják szét kezüket.

Itt van például a gázár-támogatás. Megkapja a jámbor családfő a dokumentet az illetékes hivatalból, miszerint háza népe jogosult a gázár-támogatásra. Bemegy az önkormányzatba, ahol atyaian megmosolyogják a kezében szorongatott irattal együtt. Nem addig van az, kérem: hozzon igazolást a munkáltatójától, nyújtsa be legutóbbi ilyen és olyan közüzemi számláit, igazolást arról, hogy a felesége milyen juttatásokban részesül, tanúkkal igazolt nyilatkozatot arról, ha nem részesül, igazolja szelvénnyel a legutolsó családi pótlék összegét. Családapa lót-fut, visszamegy, mire vállon veregetik: ügyes, ügyes, de hát nem erre, hanem egy másik típusú gázszámlára van ám szükség. Harmadszorra sikerül beadni a kérelmet. Nos, mennyi lesz ez a támogatás és milyen időtartamra, kockáztatja meg a kérdést a jámbor polgár.

Hát azt helyből nem tudják neki megmondani, hogy mennyi az annyi, ám egészen biztosan állítják, hogy bármilyen támogatás csak december 31-ig garantálható. "Az állam" csak eddig támogatja a család fűtési költségeit. Hogy azután mi lesz, arról főként nem tudnak semmit - tessékelik ki az ajtón a tanácstalan állampolgárt, akinek harmadszori nekirugaszkodásra sikerült kiharcolnia a támogatást - mintegy három hónapra.

De hát mi lesz itt január 1-jétől? Mi lesz azokkal a diákokkal, akik hetedikesek vagy kilencedikesek, van adószámuk (a kifizetéskor ez alapfeltétel), észrevették a gondosan elrejtett pályázati felhívást, sikeresen pályáztak az oktatási tárca idei tanévben is meghirdetett Útravaló ösztöndíjprogramra, ám csak december 31-ig kötnek velük szerződést? Majd kiderül, lesz -e pénz a folytatásra.

Miért kell ennek "kiderülnie"? Mióta dívik ebben az országban, hogy a támogatások, ösztöndíjak leállnak, befagynak december 31-én? A hozzáférhető információk alapján a Magyar Köztársaság 2007 január 1-jét követően is tovább üzemel. Nem hagyják el az itt élő családok, diákok, és az új költségvetési ciklus kezdőnapján sem emelkedik - várhatóan - 15 Celsius-fok fölé a napi átlaghőmérséklet, lévén január 1-je lesz az a nap.

Valami biztos történni fog azon a napon, amit ekkora titkolózás kísér. Bekövetkezik a kommunizmus eljövetele, bejelentjük, hogy inkább a rubel-övezethez kívánunk csatlakozni, vagy felvételünket kérjük valami újabb, szép, nagy konglomerátumba, remélve, hogy finanszírozza ezt a reménytelen csődhalmazt, amibe felelőtlen elemek juttatták az országot.

Udvardy Zoltán, Magyar Nemzet

fidesz.hu