fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
'56-ra emlékeztek a debreceni Nagytemplomban
2006. október 19., 17:41
Ma Magyarországon nagyon fontos, hogy tudjunk különbséget tenni a jó és a rossz között - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil és Vallásügyi Bizottságának elnöke csütörtökön a debreceni Református Nagytemplomban.

Fontos, hogy cselekedeteink a haza javát és ne a haza kárát szolgálják - tette hozzá a Fidesz politikusa a Debreceni Református Kollégium tagozatainak az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségén.

Balog Zoltán szerint azért gyenge ma Magyarországon "a külső" szabadság, mert a rendszerváltás nem hozott igazi szabadságélményt sokak számára. Utalt arra, hogy sokan szociálisan még rosszabbul élnek, mint korábban, az ügyeket pedig ugyanazok intézik, mint 1990 előtt. A szónok úgy vélte, hogy ameddig nem lesz "belső" szabadságélménye az embereknek, addig igazán nem is értik meg 1956-ot.

'56 nagyon jó évjárat volt - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a megemlékezésen. Örömmel üdvözölte, hogy ebből az alkalomból megjelent a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának az 1956-os forradalmi eseményekhez kapcsolódó dokumentum- és visszaemlékezés-gyűjteménye. Ebben közreadták a tanári testület 1956. október 31-én nyilvánosságra hozott nyilatkozatát, amelyet fel is olvastak a nagytemplomban.

A dokumentum leszögezi: "a dicső szabadságharcosaink véráldozata, dolgozó népünk elszánt fellépése és a kemény harcokban tanúsított egységes helytállása folytán létrejött új politikai helyzetet, amely lehetőséget ad arra, hogy a magyar nép újra dicső múltjához méltó szabad és független életet kezdhessen, örvendezve vesszük tudomásul, s mindnyájan készek vagyunk minden erőnket az új, igazán demokratikus Magyarország szolgálatába állítani, folytatni kívánván a magyar református egyháznak nemzeti függetlenségünkért és szabadságunkért évszázadokon át vívott küzdelmét és szolgálatát".

A megemlékezés résztvevői a nagytemplomból a közeli református tanítóképző épületéhez vonultak, ahol megkoszorúzták Szilágyi Józsefnek, Debrecen 1956-os mártírjának, a református kollégium egykori diákjának az emléktábláját.

MTI - fidesz.hu