fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Deák téren folytatódhatnak a demonstrációk
2006. október 25., 15:26
A Deák Ferenc téren folytatódhatnak a demonstrációk Budapesten, ha a tüntetőknek nem sikerül visszatérniük a Kossuth Lajos térre - mondta az MTI-nek a demonstráció egyik vezéralakja, Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 alapítója szerda délután. A képviselő közölte, hogy alternatív helyszíneket keresnek a kormányellenes tüntetés folytatásához.

"Békés céllal, békés eszközökkel vissza kell foglalnunk ezt a teret. Nincs jogában egy államnak egy közterületet lefoglalni, amikor már nem jönnek ide államfők. Ez egyszerűen visszaélés a demokráciával" - nyilatkozta Gonda László az MTI helyszíni tudósítójával.

A Kossuth Lajos téri kordonhoz folyamatosan érkeztek, illetve távoztak az emberek, délután három órakor megközelítőleg harmincan voltak ott.

Az MTI tudósítójának jelentése szerint ezzel egy időben megélénkült a rendőri jelenlét is a környéken: rendőrautók cirkálnak a helyszínen, a térbe torkolló Szalay utcába pedig a korábbi gyakorlatnak megfelelően felállt a vízágyú, mögötte pedig egy rendőrökkel teli teherautó látható.

A Rákóczi-szobrot övező füves területet, a demonstráció korábbi fő helyszínét, szerda déltől elkezdték kitakarítani közterület-fenntartó vállalat munkatársai. Teherautók szállították el a kihelyezett padokat és asztalokat, kukásautókkal gyűjtik a papír, műanyag és fémhulladékot. Egy, a bokrok között parkoló autót trélerrel szállítottak el.

A kormányellenes demonstráció szeptember 17-én kezdődött, azt követően, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc tavaszi Balatonőszödön elmondott beszéde. Ebben a miniszterelnök beismerte, hogy hazudtak a választási kampányt megelőző másfél évben.

Az október 23-i ünnepségek előtt kordonnal vették körül a rendőrök a Kossuth Lajos teret. A helyszínről hétfőn hajnalban kiszorították a tüntetőket.

Az ünnepségeket követően október 23-án délután heves utcai összecsapások kezdődtek a tüntetők és a rendőrség között Budapest belvárosában, miután az egyenruhások nem engedték vissza a demonstrálókat a Kossuth térre. A tömeget hajnal kettő óra után sikerült feloszlatnia a rendőrségnek.

MTI - fidesz.hu