fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kunczekolbász, Árpád-sáv
2006. október 27., 07:55
Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke és az Európai Szocialisták Pártjának vezetője, Poul Nyrup Rasmussen egyaránt markánsan foglalt állást a magyar helyzettel kapcsolatban. Az uniós diplomáciában szokatlanul éles hangnemben bírálták az ellenoldali politikai erőket, majd egymás bírálatait.

A bírálatok bírálatának bírálataként a magyar pártok is zaklatott megnyilvánulásokat tettek; a szereplők néhány nap alatt körbepofozták egymást. Tegnap a Fidesz küldött udvarias és határozott sorokat az európai főszocialistának, Kuncze Gábor szabad demokrata elnök pedig Wilfried Martenst próbálta helyrerakni.
Kuncze leveléből kiderül: bántja, hogy Martens felszólalt október 23-án az Astoriánál, elítélve a kormány hazugságait. Úgy látszik, az MSZP-SZDSZ-hatalom nem éri be azzal, hogy az ellenzék rendezvényét helikopterekkel zavarta meg, s a résztvevőket brutálisan és válogatás nélkül összeverette a pribékjeivel. Kuncze leteremti az uniós kereszténydemokraták vezetőjét, aki szerinte tévesen méltatta a Fidesz viszonyát az '56-os örökséghez. Kuncze közli, 1956 öröksége maga az SZDSZ, hiszen ők képeztek ellenzéket a diktatúrával szemben; szabályerősítő kivételként két politikust említ, akik nem szabad demokrataként vágtak neki a parlamentáris demokráciának: Antall Józsefet és Orbán Viktort. Ezek után óva inti a címzettet, ne engedje "elvbarátainak" a politikai sikerek monopolizálását. Szegény Martens. Eddig nem látta tisztán, hogy mind 1956, mind a rendszerváltás az SZDSZ politikai sikere.
Az SZDSZ-elnök megjegyzi: címzettje bizonyára látott különös, vörös-fehér csíkos zászlókat a rendezvényen. Ennek apropóján továbbvezeti az egykori belga kormányfőt a történelemben. Drámai tömörséggel közli, hogy amit Martens látott, Árpád-sávos lobogónak hívják; e zászló "szellemében deportáltak és gyilkoltak meg hatszázezer magyar állampolgárt, és lőttek a Dunába ezreket".
Lehet vitatkozni szimbólumokról, de Kuncze nem szemiotikaprofesszor vagy történelemtanár, hanem politikus. Pontosan tudja: az Árpád-sáv nem tiltott önkényuralmi jelkép, hanem régi magyar szimbólum, amely a nemzeti oldal rendezvényein régóta, minden rosszhiszeműség nélkül tűnik fel; nem a nyilas mozgalmat, hanem a magyarság dicső múltját idézi. De kíváncsi lennék, hogy az önmagát az ötvenhatosokkal együtt emlegető Kuncze szerint az MSZP vörös színe - amely zászlókon is felbukkan a pártrendezvényeken - milyen múltra utal? S vajon a nagyobbik kormánypárt legutóbbi kongresszusán újra felhangzó "elvtársak" megszólítás milyen időket idéz?
Képtelenség elviselni, hogy a forradalom örökösének nevezi magát az, aki a hatalom érdekében összeállt a diktatúra kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Hogy liberálisnak nevezi magát az, aki a politikai másság utcai megnyilvánulásait már belügyminiszterként is különös kegyetlenséggel fojtotta el, újrahonosítva a rendőrterror pártállami hagyományát. (Az ő regnálása idején nevezte el az ifjúsági szleng kunczekolbásznak a gumibotot.) Az ünnep éjszakáján sem hazudtolta meg önmagát; amikor a hatalom erőszakkal torolta meg az utcai véleménynyilvánítást, azt nyilatkozta: reméli, a rendőrség mihamarabb felszámolja az ellenállást.
Az SZDSZ elnökének megnyilvánulásait politikai hattyúdalként is értékelhetjük, hiszen nemrég közölte, rövidesen felhagy a politizálással, mert - mint jelezte - e tevékenység már nem szórakoztatja. Ennyit a hivatástudatról, értékrendről, a közjó szolgálatáról és egyebekről. Rövidesen itt az ideje, hogy Kuncze Gábor teljes pályáját értékeljük. Mit hagy maga után? Koszt, káoszt meg egy ilyen búcsúlevelet.

Balavány György, Magyar Nemzet


fidesz.hu