fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hatályba lépett a fővárosi közterület használatának új rendje
2006. október 27., 13:14
Megjelent a Fővárosi Közlönyben, s így péntektől hatályos a Fővárosi Közgyűlés egy nappal korábban elfogadott rendeletmódosítása, amellyel megszigorították a közterületek használatát.

Az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetőjének közös előterjesztése alapján kormánypárti és MDF-es szavazatokkal fogadták el az új szabályozást.

E szerint ezután a politikai rendezvényeknél is, csakúgy, mint a kulturálisoknál, a főváros szakbizottsága ad engedélyt az eseményhez kapcsolódó építmények, színpad, hangosítás, kivetítő elhelyezéséhez, bizonyos területek lezárásához, ideiglenes parkolók létesítéséhez, valamint a kereskedelmi, vendéglátó és reklámtevékenység végzéséhez.

Ugyancsak fővárosi engedély kell ezután Budapest közigazgatási határain belül bármilyen közúti jármű parkolásnak nem minősülő, egyéb célú elhelyezéséhez.

Tiba Zsolt főjegyző az MTI-nek elmondta: a rendelet nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy politikai rendezvényhez, amit fővárosi tulajdonú főúton tartanak, valaki egy kerületi tulajdonú mellékutcában fővárosi engedély nélkül állítson fel színpadot. Ez azért nem okoz nagy problémát, mivel eddig általában a forgalmat jelentősen akadályozó létesítményeket a főutakon helyezték el - tette hozzá.

Tiba Zsolt hangsúlyozta: "egy kultúrállamban evidencia lehet", hogy politikailag kultúrált döntéshozatal kíséri a jogszabályok végrehajtását. "Azt el nem tudom képzelni", hogy egy jogszerűen működő párt sehol ne kapjon pódiumállítási lehetőséget a fővárosban. Korábban, például a MIÉP többször is tarthatott nagygyűlést a Hősök terén. Ennek kapcsán korrekt megegyezések jöttek létre a színpad elhelyezéséről. Ennél figyelembe vették a környezetvédelmi, közlekedési és a parkvédelmi szempontokat is.

Tiba Zsolt tájékoztatása szerint már megkezdték azoknak a KRESZ-tábláknak a kihelyezését a fővárosban, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy mezőgazdasági gépjárművel, traktorral be lehessen hajtani Budapest belvárosába. Mint mondta, erről a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztálya helyeztette ki - a főpolgármester döntése alapján - közútkezelői, forgalomtechnikai hatáskörében. Így a KRESZ előírását sértené az, aki ezután engedély nélkül ilyen járművel a városközpontba akar behajtani - jegyezte meg.

Demszky Gábor főpolgármester a jövő hétre Budapestre hirdetett Magosz-tüntetés kapcsán korábban levélben kérte a szervezőket, hogy ne traktorokkal demonstráljanak a fővárosban, ne tegyék tönkre a frissen felújított utakat.


MTI - fidesz.hu