fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kitiltotta a rendőrség a gazdákat
2006. október 27., 13:24
Nem engedélyezi a rendőrség, hogy a gazdák traktorokkal vonuljanak a Parlamenthez - közölte pénteken a Magosz demonstrációs bizottságának vezetője az újságírókkal.

Budai Gyula a Teve utcai rendőrpalota előtt tartott sajtóértekezletén azt hangsúlyozta: a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) álláspontja szerint politikai utasításra döntött a rendőrség bejelentésükről.

Erről azt követően beszélt, hogy átvette a BRFK-tól a rendőrség határozatát, amelyben hatáskör hiányára hivatkozva elutasították kérésüket.

Budai Gyula az újságíróknak azt is elmondta: nem lepte meg őket a döntés, de még a délután folyamán jogászokkal konzultálnak arról, milyen lehetséges jogi lépéseket tehetnek az ügyben.


MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Demszky-korlát a gyülekezési jognak
Cikk: A gazdák hahotáztak Demszkyn
Cikk: Kitiltott gazdák
Cikk: Hatályba lépett a fővárosi közterület használatának új rendje