fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
1956-os megemlékezés Szentpéteren
2006. október 27., 19:34
A Komáromi járásban fekvő Szentpéteren 2006. október 26-án a Szentpéteri Római Katolikus Plébánia, a Magyar Koalíció Pártja, a CSEMADOK Szentpéteri Szervezete és a CSEMADOK Alapy Gyula Alapszervezetének rendezésében került sor a 1956-os forradalom és szabadségharc 50. évfordulójának megemlékezésére.

A helyi római katolikus templomban Fónay Jenő egykori szabadságharcos és halálraítélt visszaemlékezéseit hallgathatták meg a jelenlévők. Felidézte, a szabadságharc eseményeit, majd saját élményeit osztotta meg a templomot megtöltő idősebb és fiatalabb generációval egyaránt. Visszaemlékezése folyamán érezni lehetett, hogy az akkori szabadságharcosok bizony még mindig félelemben élnek, hiszen egyedül csak ők a tudói és elmondói az akkori kommunista rezsim rémtetteinek. Az egykori halálraítélt elcsukló hangon beszélt a siralomházról és az ott megtörtént rémtettekről. Megismertette velünk Mindszenty József hercegprímás forradalmi szerepét is. Végezetül arra kérte az egybegyűlteket, hogy soha ne felejtsék el az 50 évvel ezelőtti történéseket, amikor egy nép megelégelte az elnyomást, a hazugságot és vére árán is a szabadságért harcolt. Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének volt elnöke október 23-án a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vette át a Parlamentben.

A szívbemarkoló elbeszélés után megemlékező szentmise következett, amelyet Szalai Gábor győri egyetemi lelkész mutatott be. Szentbeszédében kiemelte az 1000 éves magyar történelem kiemelkedő egyéniségeit, akik a reménytelenség ellenére is harcolni tudtak a magyar nemzet becsületéért és szabadságáért. Az egybegyűltek figyelmét felhívta az igazság fontosságára. Az erkölcsi törvények betartása csak akkor sikerülhet, ha mindig az igazság útján járunk, ahogy azt az Egyház követői, a szentek, vértanúk is és a magyar nép királyai és vezetői is tették. A szentmise végén Lépes Lóránt helybéli lelkiatya megköszönte a szervezők munkáját és a Himnusz eléneklése után a templomkertben folytatódott a megemlékezés.

A templomkertben felállított keresztnél Sárközi János Nyitra megyei képviselő szólt a megemlékezésre szép számmal összejött közönséghez. Felidézte, hogy a szentpéteriek hogyan élték meg 1956-ot és a kommunista elnyomás időszakát. Ezek után megkoszorúzták a Kommunizmus áldozatainak emlékre felállított fakeresztet és a jelenlévők elhelyezhették mécseseiket a kereszt tövében. A cserkészek fáklyás felvonulása következett az 56-os zászlóval egészen a helyi kultúrházig.

A kultúrházban a dél-komáromi Magyarock Dalszínház "Utazás" címmel 1956-os rockoperát adott elő a közönségnek, akik közt idősek és fiatalok egyaránt érdeklődéssel figyelték a nagyszerűen összeállított előadást.

Pázmaneum/Karaffa Attila