Nem arról akarok újabb vitát nyitni, hogy szegény rokonként, szakadt kabátban sunnyogunk-e be majd a kiskapun, vagy éppen ellenkezőleg, igencsak kistafírozhatjuk magunkat, úgy fog özönleni az EU pénze. Ezt döntsék el a politikusok, az a dolguk (és úgysem tudnak majd ebben megegyezni sohasem.)

Sokkal földhözragadtabb, vagy ha úgy tetszik, emberibb dolgokról van szó. Itt van például a házi csirke esete, amelyet hosszú ideje árultak piacon, vásárcsarnokban. Mari néni, mit sem sejtve az EU-ról, a szigorú szabályokról, reggel kinézett két kendermagost, ezeknek átvágta a torkát, megkopasztotta szépen, ahogy az anyjától tanulta, majd kivitte a csarnokba. A háziasszony megvette, hazavitte, ez a kicsike meg mind megette.

Ennek így, ebben a formában vége. Állatorvosi igazolás kell a két csirkéhez, akár a nagygazdaságból származik, akár a baromfiudvarból. Erre még csak nyel egyet az ember, és azt mondja, jól van, bár arra gondol, csirke miatt pánik az elmúlt években egyszer volt, azt is távol-keleti baromfi okozta, és nem a háztáji, de mindegy. Ha az egészség a fő, hát legyen.

De azt már nem tudom agyilag feldolgozni, miért ehet a disznó moslékot az EU-n kívül, és miért nem lesz az jó neki ott bent. Az uborka meg csak akkor nevezhető így, ha megfelelően görbül. A hagymára kis híján annyi szabvány van, mint az atombombára. Ami nem volna baj, valamiből a brüsszeli adminisztrációnak is élni kell, de azért az értelmetlenségnek is van határa. Jó, hogy mostantól annyi előnyünk van: a pacalért, a mákos bejgliért már belülről tudunk lobbizni.

Dunántúli Napló online