fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ismét állásbörze a műegyetemen
2006. november 2., 08:38
Ismét állásbörzét szervez november végén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a közelmúltban készült el a tavaszi börze felmérésének értékelése - tájékoztatta Hajdú Csongor, a Műegyetemi Állásbörze szervezőjeként az MTI-t.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az állásbörze két napján a szervezők 6-7 ezer érdeklődőre számítanak, akik az ország egész területéről érkeznek. A börze már hagyományosan a műszaki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és természettudományi diplomát szerző hallgatók, illetve a néhány éve ilyen területen végzett szakemberek és az őket alkalmazni kívánó cégek számára ad találkozási lehetőséget.

A tavasszal rendezett állásbörzén készített felmérés szerint a fiatalok 17 százaléka vélte úgy, hogy még az egyetemi évek alatt el tud helyezkedni, 39 százalék nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg az államvizsga után 3 hónapon belül álláshoz jut. A megkérdezettek pályakezdőként átlagos 164 ezer forint havi nettó jövedelmet várnának el (az előző év ősz börzéjén ez az összeg 156 ezer forint volt), három év szakmai tapasztalattal átlagosan 286 ezer forintos nettó jövedelemhez szeretnének hozzájutni (az előző felmérésen 275 ezer forinthoz). A börze munkáltatói a műszaki végzettségűeknek átlagosan bruttó 231 ezer, az informatikai végzettségűeknek átlagosan bruttó 228 ezer, a gazdasági végzettségűeknek átlagosan bruttó 205 ezer forintos jövedelmet kínáltak. A megjelenő cégek általában 10-20 képzett, új dolgozót kívántak alkalmazni, az összes felvenni kívánt létszám 2.166 volt. A létszámbővítés leggyakoribb indoka az új technológia, új termék, új szolgáltatás, az ehhez szükséges beruházás, az új rendelések miatt a termelés felfuttatása, a képzett dolgozói létszám utánpótlása.

A válaszoló fiatalok mint munkahelyet előnyben részesítették a nagy nemzetközi cégeket. A legtöbben a tervezés, fejlesztés, kutatás területén dolgoznának (27 százalék), ezt követi az informatika (11 százalék), a közgazdasági, pénzügyi területet (10 százalék), a gyártás, üzemeltetés, kivitelezés (9 százalék). A leendő munkahelyen a fiatalok legfontosabb elvárásai: a barátságos légkör, a jól definiált feladatok, a rendszeres továbbképzés, ennek támogatása. A kiválasztott állás megszerzését befolyásoló tényezők között szerintük leginkább a nyelvtudás és a jó fellépés, kommunikációs készség játszik szerepet.

A válaszadó cégek 27 százaléka igényel a fiatal diplomásoktól a kötelező gyakorlaton túl további szakmai gyakorlatot. A cégek képviselői javaslatokat is adtak a jobb felkészítésre. Erre lehetőség volna szerintük azzal, ha több, valós szakmai gyakorlatra köteleznék a fiatalokat. Javaslatuk szerint az oktatásba be kellene vonni a piacon tapasztalatot szerzett szakembereket. Ösztönözni kellene az önálló munkát, a problémamegoldást, de több figyelmet kellene fordítani a csapatmunkára is. Az alkalmazott fiataltól a pontos munkavégzést, a jó problémamegoldó és együttműködési készséget, a határidők betartását, a csapatmunkában való részvételt várják el.

MTI - fidesz.hu