fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megbízott főépítész Budapesten
2006. november 3., 16:24
Beleznai Éva Budapest megbízott főépítésze - tudta meg az MTI pénteken városházi forrásokból.

Tiba Zsolt főjegyző elmondta, hogy novembertől, a rövidesen kiírandó pályázat-jellegű felhívás alapján két-három hónap múlva várható döntésig, az általa megbízott személy viszi a főépítészi ügyeket.

Schneller István, aki 1990-től főpolgármester-helyettesként is, majd 1994-től csak főépítészként, idén szeptember közepéig irányította a főpolgármesteri hivatal főépítészi irodáját. Távozása óta a hivatal egyik alosztályvezetője, Simonyi Sándor volt az iroda megbízott vezetője.

Schneller István még a nyáron jelentette be, hogy szeptembertől egyetemi oktatóként kíván tovább dolgozni. Távozását jórészt azzal indokolta, hogy belefáradt a küzdelembe, amit a területátsorolásokat szorgalmazó lobbistákkal folytatott éveken át.

Beleznai Éva októberig Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes kabinetfőnöke volt. Korábban a hivatalban kulturális és építészi területen is dolgozott.

A főjegyző közölte, hogy a kvázi pályázaton a most megbízott Beleznai Éva is indulhat. Mint mondta, azért nem őt nevezte ki véglegesen, mivel az a városvezetés koncepciója, hogy "nagyobb merítés alapján döntsenek". Azért nem egy konkrét pályázatot, hanem csak egy ilyen jellegű felhívást írnak ki a posztra, mivel a pályázat-elbírálásnál szigorúbb előírások vannak, például a határidő tekintetében.

MTI - fidesz.hu