Nincs bizalmam olyan emberhez, akinek minden megnyilvánulása nyomán az a véleményem támad, hogy utálja orvostársait, és iszonyodva megveti a betegeket, mint világfájdalmának legkézenfekvőbb célcsoportjait. Tapasztalataim szerint az orvosokat pénzsóvár sarlatánoknak tartja, akik gyógyítás helyett vagy gyanánt a betegek zsebében turkálnak, de a betegekről sincs jobb véleménnyel, mert ők adócsaló szimulánsok egytől egyig, akik meg sem érdemlik, hogy az állam meggyógyítsa holmi kitalált nyavalyáikat. Gyanúm szerint orvosként nem tömték ki hálapénzzel, ebből származhat minden frusztráltsága, averziója a paraszolvenciát adókkal és elfogadókkal szemben, jóllehet a tehetségtelen és modortalan emberek sikertelenségét nem mindig a rendszer hibái okozzák.

Molnár nem rajong a kollégáiért és a betegekért, ám ettől még akár kiváló egészségügyi reformer is lehetne, ha pusztán az olcsóbb, a mindenki számára elérhető és hatékony megelőzés és gyógyítás képe lebegne a szeme előtt, s nem valami lejárt ideológia rácsai közé szeretné beszorítani a betegeket és a doktorokat. Sajnos, Molnár reformtervei kizárólag arról szólnak, hogy eltávolítsák egymástól, egymással szembefordítsák az orvost és a beteget, úgy büntessék őket, hogy egyidejűleg éket verjenek közéjük. Hiszen a kötelezővé tett paraszolvencia (vizitdíj) felháborítja a beteget, a 300 forint megalázza az orvost, az így befolyt összeg semmit nem segít a magyar egészségügy, a költségvetés züllött anyagi és erkölcsi állapotán, viszont növeli a káoszt, az átláthatatlanságot, a társadalom megosztottságát. Nem kívánom Molnár reformer agyrémeit részletesen tárgyalni, hiszen lassan könyvtárnyi irodalma van e témának, csak egyetlen, eddig kevés visszhangot vert jelenségre hívnám fel a figyelmet. Molnár a hippokratészi eskü megtagadására kényszerítette az orvosokat. Hivatásuk egy olyan alapértékének felrúgására kényszerültek az orvosok, amelyhez még egy falusi kuruzsló is szigorúan ragaszkodott, s ez: a szigorú orvosi titoktartás követelménye. Mert az Országos Egészségügyi Pénztárnak semmi köze az én betegségeimhez. Semmi köze ahhoz, hogy egy gyógyszerrel a náthámat, a fejfájásomat, esetleg valamely fertőző kórságomat kúrálom. Az effajta ismeretek senkire nem tartoznak, s többnyire senkit sem érdekelnek. Csak két olyan társulat van, amelyeknek az ilyen információk sokat érnek. Egyrészt a biztosítóknak jól jöhet a lista, hiszen a "biztosítás alapú egészségügy" megszületése előtt kicsemegézhetik az ügyfeleket. Másrészt a titkosszolgálatnak tesz nagy szolgálatot egy olyan adatbázis, amelyen az emberek titkolnivaló betegségei szerepelnek, hiszen remekül lehet majd zsarolni őket. S mint tudjuk, a zsarolható egyén többnyire besúgásra is kényszeríthető.

Minimum elgondolkodtató, hogy a BM Kórház egykori főigazgatója, a hajdani fegyvergyártás tervével is kacérkodó vállalkozó olyan egészségügyi reformot próbál keresztülverni, amelyik józan megítélések szerint a legkevésbé sem javítja a társadalom testi-lelki kondícióját, nem segíti a betegek gyorsabb, hatékonyabb gyógyulását, viszont hozzájárulhat a széthullott (?) III/III feltámasztásához, a működő besúgó hálózatok megerősítéséhez. Egyébként Molnár Lajos liberális ember, azaz szabadelvű, nagyvonalú, elnéző, megengedő, befogadó, türelmes stb...

Ugró Miklós, Magyar Nemzet