fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nyugdíjba vonul Gergényi
2006. november 8., 11:17
Gergényi Péter, Budapest Rendőrfőkapitánya benyújtotta nyugdíjazási kérelmét - erősítette meg a HavariaPress hírét az Indexnek maga a főkapitány. Az Index kedden éjszaka kereste Gergényit, aki akkor még nem kívánt információt adni a döntésről.

Gergényi Péter elmondta, 2006 december 31-ével akar nyugdíjba menni. A budapesti rendőrfőkapitány 60 éves. Az Index kérdésére azt állította, hogy az elmúlt hetek eseményei és mostani döntése között nincs összefüggés, "kár fantáziálni".

Gergényi nyugdíjazását a rendészeti miniszternek és a miniszterelnöknek is jóvá kell hagynia. Az Index információi szerint nem Gergényi az egyetlen, aki az elkövetkező hetekben távozik a Budapesti Rendőr-főkapitányság éléről, de ezt a rendőrség sajtóosztályán nem erősítették meg.

Gergényi Péter gimnáziumi érettségi után fényképész szakképesítést szerzett, mégsem szakmájában helyezkedett el, hanem főellenőr-helyettesként dolgozott a Garázsipari Vállalatnál. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon 1974-ben ellenőrző járőrként kezdte, majd közlekedési vizsgáló, nyomozó, vizsgáló főnyomozó, majd Érden bűnügyi osztályvezetője. Közben diplomát szerez a Rendőrtiszti Főiskolán, derül ki a HVG 2003-as portréjából.

A rendszerváltáskor a ráckevei kapitányságon dolgozik, majd Vácra és Csepelre kerül, ahonnan 1992-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság főosztályvezetői posztjára kerül. Hajdú-Bihar megyében megbízott főkapitány, Budapesten a belváros és a pályaudvarok főkapitányi biztosa, Nógrádban, majd Bács-Kiskunban főkapitány, később rendőrségi főtanácsos. Innen nevezik ki 2003-ban Budapest rendőr-főkapitányává. Hobbija a horgászás és a vadászrepülés.

Index - fidesz.hu