fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megrendülés nélkül nincs megújulás
2006. november 8., 13:10
A reformáció ünnepének, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója jegyében folyt Berettyóújfalu új lelkészének, Nagy Bélának a beiktatása, amelyen igét hirdetett Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, zsinati elnök.

Ugyanolyan dolgok történnek ma is, mint ötven évvel ezelőtt - szólt a hetek óta tartó érthetetlen eseményekről. Magyarázatul Isten törvényét adta meg a püspök. Párhuzamot vont az 1600-as évek és a mostani idők között: szétszakítottság, csődbement gazdaság, melyre őseink az egyház megújulásával, a reformációval tudtak feleletet adni.

Milyen aljas, gonosz az, akit nem lehet beazonosítani, mert a névkártyák leestek! - aktualizált a püspök, hozzátéve, hogy a bűn szeret arctalan lenni. Már pedig bűn az, amit elkövetünk, de nincs semmi következménye. Az egyenesség, az arc vállalása vezethet megújuláshoz - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv, kiemelve, hogy a mindenkori lelkipásztor küldetése: juttatni kenyérből, örömből, egészségből azoknak, akiknek ez nem adatik meg.

A harmadik helyén szolgálatát kezdő Nagy Bélát Nagy Zsolt, a Bihari Egyházmegye esperese iktatta be, majd a környékbeli lelkészek egy-egy igével kérték Isten áldását az új lelkészre, akit előző szolgálati helyéről, Panyoláról is köszöntöttek. A városvezetés nevében Szeifert Ferenc polgármester köszöntötte Nagy Bélát, illetve Majláth József lelkésztárs is. Színesítette az ünnepséget a Toldi Miklós Református Általános Iskola kamarakórusának műsora.

Az immár beiktatott lelkipásztor ígéretet tett arra, hogy tudása, képességei legjavát viszi szolgálatába. Az aznapi perselypénzt a Betesda Kórháznak gyűjtötték.

Nyírő Gizella - fidesz.hu