fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Három területet javasolnak kormányzati negyednek
2006. november 8., 14:04
A Déli Pályaudvart és környezetét, a Nyugati Pályaudvart és környezetét, valamint a Lágymányosi Hídtól délre fekvő pesti Duna-partot javasolja a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a pályázatára beérkezett ajánlások közül a tervezett új kormányzati negyed helyszínének - jelentette be Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója szerdán Budapesten.

A bírálóbizottság által alkalmasnak talált területekről szóló javaslatot - sorrend megjelölése nélkül - kormányelőterjesztés formájában nyújtja be a pénzügyminiszter az Országgyűlésnek, a három közül a végleges helyszínt a kormány jelöli meg - ismertette Zelles Sándor.

A KVI szeptemberben írt ki pályázatot a kormányzati negyed elhelyezésére, a dokumentációt 33-an vásárolták meg, és az október 27-iki határidőig 27 ajánlat érkezett. A pályaművekben 21 területet javasoltak a pályázók.

Aczél Gábor, a Magyar Építészkamara elnökségi tagja, a bírálóbizottság szakmai alelnöke elmondta: a terület presztízse és városfejlesztő hatása volt az elbírálás két fő szempontja, bár tisztában voltak azzal, hogy a két szempont némileg ellentmond egymásnak.

A megvalósíthatósági szempont is alapvető volt, ahol ugyanis jelentős infrastrukturális beruházásra lett volna szükség, az időben nagyon elnyújtotta volna a projektet.

Közölte: a három területet a zsűri jelentős vitái és többszöri szavazása után jelölték ki, végül azonban teljes volt az konszenzus a grémiumban.

A Dél-pesti Duna-partról elmondta: városfejlesztési hatása vitathatatlan, presztízse azonban csak nagyobb távlatban alakul majd ki várhatóan.

A Nyugati Pályaudvart és a Déli Pályaudvart, ahol a vasúti közlekedési területek lefedését is tartalmazták a pályázatok, rokonterületeknek nevezte. Jellemzése szerint mindkettő mélyen beépült a városba, ugyanakkor jelentős törést jelentenek a városszövetben. Az előbbinél a városfejlesztési és területfelértékelő hatást, az utóbbinál a már jelenleg is meglévő presztízst említette előnyként.

Beleznay Éva megbízott fővárosi főépítész kiemelte, hogy mindhárom megfontolásra ajánlott terület összhangban van a főváros városfejlesztési programjával. A vasúti területek beépítése a Podmaniczky-program vasút-város partnerséget ösztönző egységének része - tette hozzá. A pályázat útján történő kijelölést, a kormányzat, az önkormányzatok és szervezetek együttműködését példaértékűnek nevezte.

A KVI, illetve a zsűri három kategóriában díjazta a beérkezett pályázatokat, valamint okleveleket nyújtott át a sikeres részvételért. A pályamunkákat a terület alkalmasságának megalapozottsága és a részletes, a kormánydöntést segítő indoklás alapján értékelte.

Ennek alapján első díjkategóriába került és 750 ezer forint díjazásban részesült a Déli Pályaudvart ajánló Sedesa Hungária Kft., a Dél-pesti területet ajánló Nagyvásárletep Kft. és a Nyugati Pályaudvart ajánló, a VI. kerületi önkormányzat és a MÁV Zrt. közös pályázata.

A szintén a Nyugati Pályaudvarral pályázó RB-Stúdió Bt-t, valamint a Polus Holding Zrt.-t és a Lágymányosi Hídhoz közel eső területtel induló V+A Viszlai Építész irodát 500.000 forinttal díjazták. A harmadik díjkategóriában azokat a pályaműveket ismerték el, amelyek jó kiválasztási szempontokat sorakoztattak fel.


MTI - fidesz.hu