fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Agyő, Gergényi!
2006. november 9., 08:26
Távozik a Budapesti Rendőr-főkapitányság éléről Gergényi Péter tábornok. Ahogy ez lenni szokott, maga kérte nyugdíjazását, s kívánságát vélhetőleg teljesítik.

A vasprefektusnak nevezett rendőrparancsnok, a szocialista-szabad demokrata többség erőskezű kedvence, a sztárkapitány így lényegében közös megegyezéssel hagyhatja el a színt. Főnökei ugyan a tegnapi napig bizonygatták: marad a fővárosi rendőri vezető.

Voltaképp sajnáljuk Gergényit. A főkapitány biztos pont volt az életünkben. Tudhattuk: ő aztán teljesíti a kívánalmakat, a kimondott vagy ki nem mondott elvárást akkor is, ha a lépés, amelyet meg kell tennie, nem jogállami. Ezt példák sora igazolja. A rendőrség a tábornok vezetése alatt a rendszerváltozás óta nem tapasztalt mértékben és módon sértette meg az alapvető emberi-politikai jogokat: a szólás és a gyülekezés szabadságát s az emberi méltóságot. Jó néhány intézkedése a jogállam arculcsapása volt.

A főkapitány azonban fejlődött is. Kezdetben beérte azzal, hogy betiltotta, feloszlatta a Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc háza elé tervezett tüntetéseket. A lovas, kutyás, motoros rendőrök azonban már ekkortájt, vagyis a Gesztenyéskertben, majd az Erzsébet téren, illetve a Margit híd környékén megmutatták, mire képes az erőszakszervezet, ha a számára kiadott parancs túllépi a jog és vele a józan ész határait. Nem hagyható ki a sorból az sem, hogy a főkapitány tavaly májusban a miniszterelnök és az akkori belügyminiszter, Lamperth Mónika szeme láttára hurcoltatta el azt a politikust, aki transzparenssel a kezében közölte: "Gyurcsány, nem vagy méltó a Bibó-szobor avatására."

A politikai jogokat sértő rendőri megnyilvánulások a kormányfő őszödi beszédének kiszivárgása után új fázisba léptek. Ne feledjük azonban, ez már azt követően történt, hogy a fegyveres testület felügyeletét átvette az igazságügyi tárca. A Pécsett hajdan tudományos szocializmust oktató, most alkotmányjogász Petrétei József fennhatósága alatt a rendőrség tevékenysége osztályharcos formákat öltött. Ennek részeként a helyhatósági választás előtt a belügyi-igazságügyi kormányzat megakadályozta a Fidesz fővárosi nagygyűlését. Majd minden jogi alap nélkül Gergényi műveleti területté nyilvánította a Kossuth teret, és kitiltotta onnan a miniszterelnök hazugságai ellen tiltakozókat. Az adófizetők pénzén fenntartott rendvédelmi szervezet a titkosszolgálatokkal együtt így közvetve vagy közvetlenül a politikai ellenfél ellehetetlenítésében vett részt. A hazai és a nemzetközi közvéleményt megbotránkoztatva ilyen célokra használták fel az 1956-os forradalom évfordulóját is, noha az ünnep előestéjén az államfő figyelmezette az igazságügy-minisztert a békés megoldás szükségességére.

Gergényi a tévészékháznál, a körutakon és egyebütt végül is megvívta véres harcait. A feladatot teljesítette, s most elviszi a balhét a rendőrállamot idéző fellépésekért. Bárki legyen is azonban az utódja, amíg Gyurcsány a miniszterelnök, semmi sem változik. Az ügyeket például a régi recept szerint próbálják elkenni: a felelős eltávolítása után bizottságot alakítanak. Gönczöl Katalin jogász vezetésével éppen most lépett hivatalba az a társaság, amely a megtévesztésig hasonlít a 2002 júniusában létrehozott köztársasági etikai tanácsra. Gönczöl annak is a tagja volt. Megszólalhatna ilyenkor a bizottsági tagságra felkért értelmiségiek lelkiismerete. Ez a kormány ugyanis kockára teszi a jogállam értékeit: a polgárok és a rendőrség tisztességes létezésének, működésének feltételeit.

Kulcsár Anna - Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Gergényi nyugdíjazási kérelme a felelősség beismerése
Cikk: Nyugdíjba vonul Gergényi