fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem választottak szocialista alpolgármestert a VIII. kerületben
2006. november 9., 18:50
Nem választottak szocialista alpolgármestert a főváros VIII. kerületének képviselő-testületébe, pedig az önkormányzatban az MSZP rendelkezik a második legnagyobb frakcióval - mondta Hárs Gábor, a párt kerületi frakcióvezetője csütörtökön az MTI-nek.

Józsefvárost eddig MSZP-SZDSZ-koalíció irányította, a továbbiakban az SZDSZ-es polgármestert a Fidesz-KDNP két alpolgármestere és egy SZDSZ-es alpolgármester segíti - közölte a politikus a Testület első rendes ülése után, hozzátéve: a szocialista frakció nem vett részt az alpolgármesterek megválasztásán.

Hárs Gábor, aki a kerület országgyűlési képviselője is, azt mondta: hosszú ideig folytak az egyeztetések, de nem vezettek eredményre. Hozzátette: az MSZP alpolgármester-jelöltjét, Benga-Oláh Lajost Csécsei Béla polgármester előterjesztette volna, és az az SZDSZ-frakció is megszavazta volna, de a jobboldali pártok nem támogatták a négy alpolgármester megválasztását.

A VIII. kerületben október elsején Csécsei Béla, az SZDSZ-es jelölt nyerte a polgármester-választást, az MSZP nem indított vele szemben jelöltet. A képviselő-testületben Fidesz-KDNP-nek 15, az MDF-nek egy, az MSZP-nek hét és az SZDSZ-nek négy képviselője van.

MTI - fidesz.hu