fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nehéz év vár a Szolnokra
2006. november 10., 14:00
A központi költségvetés tervezetének ismeretében már most biztosra vehető, hogy a 2007-es esztendő nem a minőségi fejlesztés éve lesz a szolnoki önkormányzatnál - jelentette ki a város gazdasági és pénzügyi területért felelős alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

Országos szinten 15 milliárd forinttal növeli az állam jövőre az önkormányzatok támogatását, a papíron kedvező mutató azonban a valóságban jelentősen csökkenú értéket mutat, mert a budapesti 4-es metró építésre szánt 50 milliárd forintos állami támogatás is része az önkormányzati normatíváknak - emelte ki Hegmanné Nemes Sára, hozzátéve: ez azt jelenti, a valóságban legalább 35 milliárd forinttal kevesebb jut a településeknek.

Mint elmondta: a tervezet egyes elemei tartalmaznak ugyan növekedéseket, ám azokat sajátos módon más helyekről vonja majd el az állam, így komoly problémák keletkezhetnek többek között a szociális ellátásban is. Az oktatási normatívák összességében nem változnak, ám szeptembertől lényegét tekintve jelentősen módosult a támogatás szerkezete. Ezután nem személyre, hanem csoportra bontva számolják ki a normatívát, ami Szolnok esetében az utolsó negyedévben 80 millió forintos csökkenést eredményez csak az oktatási intézményekben.

Ennek különösen a 2008-as évre áthúzódó következményei lesznek nagyon negatívak - vélekedett az alpolgármester.

Hegmanné Nemes Sára tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatal kiszámolta, hogy 2007-ben mintegy 400 millió forinttal kevesebb állami normatívát kap Szolnok. Ezt a hiányt csak növelni fogja a közüzemi díjaknál bekövetkező áremelések hatása. Jelen pillanatban az látszik, hogy a kettővel együttesen 600 millió forinttal kerül majd többe az intézményrendszer működtetése, mint 2006-ban - jelezte.

Újságíró kérdésekre válaszolva közölte, Szolnoknak már nincs komolyabb, száz millió forintos nagyságrendet meghaladó, értékesíthető vagyontárgya, így a bevételi oldal ily módon nem növelhető, és további hitelek is csak nagyon indokolt esetben vehetők fel, hiszen a város hitel- és adósságállománya 5,2 milliárd forintot tesz ki.


MTI - fidesz.hu