fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Félmillió látogató a Szépművészeti Múzeumban
2006. november 14., 13:32
Idei ötszázezredik látogatóját fogadta kedden a Szépművészeti Múzeum, a félmilliomodik jegy birtokosát Baán László, a múzeum főigazgatója köszöntötte.

A budapesti hölgy egy kétszemélyes amszterdami utazást kapott ajándékba és belépőket a december 1-jén nyíló Van Gogh-kiállításra. A Szépművészeti Múzeumot a rendszerváltás óta évente átlagosan 250-300 ezer látogató kereste fel, de az idei nagyszabású tárlatoknak köszönhetően már félmillióan tekintették meg a kiállított műtárgyakat. Ebben az évben az El Greco, Velázquez, Goya - öt évszázad spanyol festészete című tárlatot, a Rembrandt 400 című kiállítást valamint a Dávid Góliát fejével című Caravaggio-festményt is bemutató Géniuszok és remekművek sorozat tárlatait látták a legtöbben.

Lévay Zoltán, a múzeum sajtóreferense az MTI-nek elmondta: 2004-ben, a Monet és barátai című kiállítás esztendejében érte el az ötszázezret az egész éves látogatószám, amely az idén akár hatszázezres is" lehet. Az intézmény arra számít, hogy 2006 a múzeum százéves történetének legsikeresebb időszaka lesz. Ennek legfőbb okát a Szépművészeti Múzeum 100. születésnapján nyíló Van Gogh-tárlatban látják, amely számításaik szerint még ebben az évben tízezreket csábít az intézmény falai közé. A kiállításon a holland mester csaknem 80 remekművét, valamint az általa csodált alkotók és az általa inspirált magyar művészek munkáit mutatják be.

MTI - fidesz.hu