fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az EU szankciókat hozott Észak-Korea ellen
2006. november 20., 18:45
Az Európai Unió hétfőn szankciókat hozott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, ezzel végrehajtva az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az észak-koreai atomkísérlet után, idén októberben elfogadott döntést.

A BT-határozatnak megfelelően az EU hétfőn megtiltotta fegyverek exportját az ázsiai országba, s egyben minden olyan termék szállítását, amely szerepet játszhat az ottani atomprogramban, illetve ballisztikus rakéták, vagy más tömegpusztító fegyverek fejlesztésében, gyártásában.

Az EU egyben megtiltotta luxustermékek exportját is Észak-Koreába, ám ezek konkrét listáját egyelőre nem határozták meg.

S szintén lesz még tennivaló egy másik, szintén most megszületett döntéssel: eszerint az EU elvileg elfogadta, hogy nem adhatnak vízumot a nukleáris programban részt vevő észak-koreai személyeknek, illetve befagyasztják ez utóbbiak külföldi vagyonát, de az illetők névsoráról még nincs megállapodás.

Az EU-tagállamok külügyminiszterei már október közepi luxemburgi tanácskozásukon bejelentették, hogy országaik teljes mértékben végrehajtják az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott szankciókat. Ez utóbbiak bevezetése azonban egy újabb, hivatalos döntést igényelt, s brüsszeli források szerint ez született meg most hétfőn. Az EU-külügyminiszterek egyébként októberi luxemburgi tanácskozásukon határozottan elítélték az észak-koreai atomrobbantást, úgy vélve, hogy ez kockára teszi a térség stabilitását és a világ békéje, biztonsága számára is egyértelmű veszélyt jelent. Egyben felszólították a phenjani vezetést, hogy ne hajtson végre újabb ilyen kísérletet.

MTI - fidesz.hu