— Mennyire volt biztos abban, hogy polgármesterként is befutó lesz? Igaz az a vélekedés, hogy a XII. kerületben kizárólag jobboldali jelöltnek lehet esélye?

Eddig valóban kizárólag jobboldali vezetése volt a kerületnek. Azonban hiába voltunk most is esélyesei a választásnak, senki nem lehet eleve sikerre ítélve, és a győzelemhez rengeteg munkára volt szükség: Mitnyan Györgyére, a képviselőkére, a választási felkészülésben részt vevő munkatársaiméra, s talán az én országgyűlési képviselői munkám is szerepet játszott a sikerünkben. 2002-ben igen szoros eredmény született, az elődöm mindössze nyolcszáz szavazattal nyert, ráadásul úgy, hogy az utolsó pillanatban az MDF polgármestere visszalépett. Idén ezzel reálisan nem számolhattunk. Négy esztendővel ezelőtt akadt olyan körzet, amelyet három szavazattal, s volt olyan, amelyiket hattal nyertünk meg. Úgyhogy a XII. kerületre sem igaz, hogy automatikusan a jobboldal jelöltje nyer, s utána már minden megy magától. Amikor másfél- két évvel ezelőtt Mitnyan Gyuri barátom jelezte, hogy a ciklus befejeztével már nem akar újra harcba szállni a polgármesteri posztért, felmerült más jelölt neve is. Azonban a tavaszi országgyűlési választások eredménye után világossá vált, hogy ha nem akarunk kockázatot vállalni, akkor nekem kell elindulnom, hiszen már háromszor választottak meg a hegyvidékiek országgyűlési képviselőjüknek. Egy ideig gondolkoztam én is, ám vonzott, hogy új területen mérettethetem meg magam - olyan értelemben, hogy nem nagypolitikai, néha talán feleslegesnek tűnő viadalokban kell részt vennem, hanem kézzelfogható, praktikus ügyekben lehet eredményeket elérni. Ez mindenképpen vonzó, hiszen négy év ellenzékiség után én magam is kerestem valóban megoldható feladatokat. A parlamenti ellenzékben is érünk el sikereket, valósítunk meg elképzeléseket vagy éppen szenvedünk el kudarcokat, de ez gyakran egy virtuális térben folyó küzdelem eredménye. Vágytam arra, hogy polgármesterként két lábbal a földön állva, valóságos problémákat oldhassak meg. Utoljára 1998-ban éreztem, hogy ekkora örömmel és lendülettel vágok neki egy feladatnak.

— Képes minden feladatát valóban teljes erőbedobással ellátni? Polgármester, országgyűlési képviselő, szakpolitikus, s a Fidesz alelnöke is egyben. Nem érzi néha úgy, mintha elaprózná magát?

Ennek most elsősorban a családom látja kárát; a polgármesteri munka szempontjából igen intenzív szakaszt élek át, hiszen néhány alapvető dolgot ezekben a hetekben, hónapokban kell megtanulnom. Bár készültem már erre a nyár folyamán, mégis más kihívást jelent előre készülni és tanulni, majd a gyakorlatban szembesülni a munkával Az oktatáspolitikában már jó másfél évtizedes tapasztalatom van, a kormány ráadásul gondoskodik róla, hogy mindig legyen mit megvitatnunk. Ami háttérbe fog szorulni, azaz alelnöki munkából fakadó nagypolitikai szereplés. Bár az utóbbi rendkívül botrányos hónapok alatt természetesen ez is az életem része maradt, de úgy érzem, ezen a területen kevesebbet fogok a jövőben megjelenni. Számomra most első a kerület, második az oktatás és csak harmadik az általános nagypolitikus szerep.

— Mitnyan György egy jól működő kerületet hagyott önre, minden bizonnyal mégis terveznek újításokat. Melyek az első számú tervek?

Egy hivatal irányítása nagyban függ a vezető személyiségétől, s az én elképzeléseim, vezetői stílusom óhatatlanul eltér attól, amit az elődöm képviselt. Amikor februárban megszületik az első költségvetés, arról már elmondhatjuk, hogy minden tekintetben én vagyok érte a felelős. Ami pedig a nagyobb fejlesztéseket illeti: be kell fejeznünk Buda legnagyobb sportcentrumának megépítését. Ez egy négy milliárd forintos beruházás: egy háromezer fő befogadására képes csarnok uszodával, különböző sporttermekkel, étteremmel, boltokkal. Egy ilyen sportcsarnokot normális esetben a fővárosnak vagy a kormánynak kell megépítene, ám miután az elmúlt tizenhat évben közel hatvan sportpályát és sporttelepet számoltak fel csak Budapesten, a kerület maga vágott bele a megvalósításba. Bízom benne, hogy tavasszal egy korszerű, az itt élőket valóban szolgáló csarnokot tudunk majd átadni. A Hegyvidéknek nincs valódi városközpontja; a Királyhágó téren szeretnénk egy kisvárosi központ kialakítását segíteni, illetve a MOM bevásárló és irodacentrum körül jött létre az elmúlt években egy új, modern része a kerületnek. Azt tervezzük, a kettőt összekötnénk azzal, hogy a Böszörményi utat sétálóutcává tennénk - újságárusokkal, kávézókkal, boltokkal, a tömeg közlekedés megtartásával. Reményeink szerint ezt ebben a ciklusban meg tudjuk valósítani.

Természetesen a tervek közt szerepel az utak és rendelők felújítása, az idősekről gondoskodó intézmények teljessé tétele. A legkockázatosabb vállalkozásunk a járóbeteg-ellátás átvétele; Molnár miniszter úr mostanság szinte hetente osztja meg a nyilvánossággal új ötleteit, egy dolog azonban bizonyosnak tűnik: az átalakuló egészségügyben akkor tudjuk az itt élő emberek érdekeit szolgálni, ha saját kezünkbe vesszük a járóbeteg-ellátás teljes irányítását. Régi terv még a két nagy közparkunk saját tulajdonba és kezelésbe vétele, ugyanis jelenleg sem a Városmajor, sem a Gesztenyéskert nem nyújtja azt az itt élőknek, amit megfelelő kezelés mellett nyújthatna. A János-hegyi kilátót már átvettük és felújítottuk, a Normafa pedig egészen különleges lehetőségeket kínál: egyedülálló, hogy egy főváros területén sípálya található, itt is fejlesztésekre és persze jól működő sífelvonókra van szükségünk. Meg kell oldanunk, hogy a környék lakóinak nyugalmát nem zavarva parkolni tudjanak az ide látogatók, s onnan már felvonóval közlekedhessenek azok, akik síelni, sportolni szeretnének.

— Mi lesz a turulszobor sorsa?

Szomorúnak tartom, hogy sokan mintha szándékosan próbálnak elfelejteni azt a tényt, hogy ez a szobor valójában a II. világháborús áldozatok emlékműve; azt pedig senki nem vitathatja, hogy egy ilyen emlékmű létrehozása minden közösségnek a joga, sőt erkölcsi kötelessége. Ezt a főváros kétségbe vonja, eltagadja tőlünk. Folyik egy per a kerület és a főváros között ebben a kérdésben, azt illetően is, hogy a felépített emlékmű fennmaradhat-e vagy sem. Azt látom, nem művészeti kérdésekről, az emlékezés fontosságáról, hanem durva politikai vitáról van szó, ez pedig mindenképpen elfogadhatatlan. Természetesen azon vagyok, hogy ez az emlékmű fennmaradjon. Mindemellett látnunk kell, hogy nem véletlenül egyszerűsödött le a II. világháborús áldozatok emlékműve a turul szóra, hiszen a vita tárgya maga a jelkép, amely sok évszázados - egyesek szerint évezredes - szimbóluma a magyarságnak, ezért pedig büszkén vállalható. Nem vitatható azonban a tény, hogy ezt a szimbólumot egy fajüldöző politikai szervezet néhány éven át kisajátította, a nevébe emelte. Abban bízhatunk, hogy ma már vagyunk annyira higgadtak és érettek, hogy erre a dilemmára józan választ tudunk adni. Nem tagadhatjuk, hogy ez ma létező probléma, ugyanakkor határozottan vissza kell utasítanunk minden olyan megbélyegzési kísérletet, amely ennek kapcsán a kerület lakóit vagy a polgári oldalhoz kötődőket fasisztának, rasszistának próbálja beállítani. Látok arra esélyt, hogy az emlékmű a helyén maradjon, s remélem, nem válik divattá Budapesten a szobordöntögetés; én is tudnék említeni pár olyan szobrot, amelyik nekem nem tetszik, mégis elfogadom, hogy létezik.

— A polgári érzelmű emberek csőcseléknek és szélsőségesnek bélyegzése az utóbbi hónapokban ijesztő mértéket öltött. Október 23-a után ön elsők közt követelte Gergényi Péter lemondását; erre nemhogy a helyén maradt, de a főpolgármester a napokban tüntette ki, a szocialisták pedig éppen önöket szólították fel bocsánatkérésre.

A kormánypártok képviselői láthatóan fejvesztve menekülnek a saját elhibázott döntéseik elől. Meggyőződésem, hogy a lelkük mélyén egyértelműen tudják, hogy ami október 23-án Budapesten történt, az egyszerűen botrányos. Biztos vagyok abban is, hogy az SZDSZ politikusainak jelentős része tisztában van azzal, hogy amit tesznek, egykori önmaguk megtagadása, és értékeik, hitvallásuk semmibevétele. Olvasom azokat az írásokat, amelyeket egykori és mai szabad demokraták tesznek közzé: Rauschenberg Péter, Szent-Iványi István, Ungár Klára, aki éppen a XII. kerületben dolgozik képviselőként - ők olyan liberálisok, akik határozottan tiltakoztak az azokban a napokban történtek ellen. Kuncze Gábornak is tisztában kell lennie azzal, hogy miközben önfeledten "orbánviktorozik" és nyilatkozik a maga módján az árpádsávos zászlóról, akkor megkerüli azt a kérdést, hogy mindegy, húzták-e vagy éppen nyomták a népet, tizenhat évvel a rendszerváltozás után nem történhet meg, hogy - bárki is szervez ‘56-os megemlékezést - ezen az ünnepnapon kardlapozó lovas rendőrök vágtassanak az ünneplők közé arra hivatkozva, hogy oda menekült néhány kődobáló. Félre téve minden vitás kérdést - hogy a rendzavarók provokátorok voltak-e, hogy a rendőrök tudatosan tolták-e rá őket a békésen ünneplő tízezrekre -‚ az nem engedhető meg, hogy mindenkit végigverjenek, hogy mindenkire gumilövedékekkel és könnygázzal támadhassanak. Ha az ezt kétségbe vonók lehiggadnak, kicsit félreteszik a szokásos ellenségkereső és -gyártó hozzáállásukat, kijózanodva csak azt mondhatják: ez tűrhetetlen.

— De vajon miért?

Az én olvasatom az, hogy az eseményeket nem a véletlen alakította ki, hanem megfélemlítő politikai szándék húzódik meg a hátterükben. Ha ezt nem is vesszük figyelembe, s azt mondjuk, a rendőrség is követhet el hibákat, mégis fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a bűn elkövetésénél csak egy rosszabb: ha eltagadjuk a bűnt magát, s megpróbáljuk eltörölni a mércét, amely különbséget tesz jó és rossz között. Voltak rendőrök, akik bűnt követtek el, de Gergényi Péter és a kormánypárti politikusok a bűn tényét tagadják. Jó emberek is követnek el bűnöket; azt bevallják, vezekelnek érte s a világ rendje helyreáll. Ám ha a mércét tapossák meg, azon nem lehet túljutni, akkor nem lehet továbblépni ilyenkor ugyan is az erkölcsi rend kerül veszélybe. Akadhattak, akik valóban megdobálták kővel a rendőröket - akik közül azonban többen visszadobálták ezeket a köveket, ez pedig nem szerepel a rendőrségi törvényben. A rendőrt többek közt arra képezték ki, hogy ne veszítse el a fejét. Őt törvény hatalmazza fel egyes esetekben az erőszak alkalmazására, ezért ő soha nem üthet indulatból; őt azért fizetik, hogy higgadt maradjon, ezért is olyan végtelenül nagy azoknak a vezetőknek a felelőssége, akik levetették a rendőrökkel az azonosító jelvényeket, ezzel mintegy felhatalmazva őket az alapvető szabályok felrúgására. Gyurcsány Ferenc az MTV székházának megtámadása kapcsán elmondta, megírta, hogy személyesen utasította a rendőröket, október 22-én találkozott a rendőri vezetőkkel, 23-án délután külön Bene főkapitánnyal. Megpróbálhatják elhitetni, hogy csak az időjárásról beszélgettek, de ez nehezen hihető, miközben itt tartózkodik több száz külföldi meghívott, kisebb tüntetői csoportok már ekkor járják a várost, s érezhető az érzelemittas hangulat. Nem vitatható tehát Gyurcsány Ferenc személyes felelőssége - arról nem is beszélve, hogy ő maga, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, a hazugság és a pökhendiség volt az egész folyamat kiindulópontja.

Somorjai Viktória, Demokrata, 2006. november 23.