fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az igazságosság országa
2006. november 28., 08:33
Amikor kiderült a nagy hazugság, csak rövid időre élhettük át Gyurcsány Ferenc lelepleződésének kegyelmi pillanatát. A várható következményekkel kapcsolatos reményeink hamar szertefoszlottak. Nem került a helyére akkor és azóta sem az igazság.

Van helyette más: brutálisan vérlázító, fogcsikorgató és bénító valóság. Miközben az ország egyik fele tüntet (vagy legalább egyetért a tiltakozókkal), a másik fele alattvalói beletörődéssel veszi tudomásul, hogy ezután minden csak rosszabb lesz. Méghozzá annál rosszabb, minél szebbet ígér a kormány, amelyik a beismert hazugság után most újabbakat gyárt: igazságtalan lépései közben hirdeti az igazságosság államát.

Nálunk, az igazságosság országában nemrég még tagadták, hogy egy év alatt akár száz százalékot is emelkedhet a gázár. Most mégis ez történik, éspedig azért, mert a Medgyessy-kabinet idején felállított támogatási rendszerre nem igazán volt jellemző az igazságosság. Az új rendszer viszont már tényleg az igazság jegyében fogant, ezért azokra rakja a legnagyobb terhet, akik fix, bejelentett bért kapnak, és nem tudják elcsalni a fizetésüket. Ez a kör állja jelenleg is az adóbevételek zömét, ezért úgy igazságos, ha tőlük vonjuk meg a legtöbb támogatást. S hogy még etikusabbak legyünk, a közteherviselésből eddig is kibújóknak, a minimálbéren bejelentett gazdagoknak kínálunk egy újabb kiskaput. A gáztámogatás igénylésekor csak az utóbbi három hónap jövedelméről kell számot adniuk. Ha jól és talpraesetten könyvelnek, jelentős állami juttatás és alacsonyabb fűtésszámla lesz a jutalmuk.

Nálunk, az igazságosság országában akkor mennek rendjén a dolgok, ha az életüket már végigdolgozó nyugdíjasokat sikerül rávenni arra, hogy ismét munkát vállaljanak. Ha a mindennapi megélhetés drágulása önmagában nem kényszeríti őket erre, a megoldás az, hogy a várható infláció mértéke alatt emeljük havi apanázsukat. Persze ezt sem biztos, hogy megkapják, mert a jövő évi költségvetésben csak kilenchavi nyugdíj kifizetésére van fedezet. De sebaj, legalább dolgoznak majd, és fegyelmezetten fizetik a rájuk kirótt új járulékokat. Lehet, hogy a munkahelyek számának folyamatos csökkenése miatt némelyik nyugdíjas nem talál majd munkát magának. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a kormány igazságos intézkedése nem éri el a várt eredményt: a nyugdíjkassza hiányának csökkentését.

Nálunk, az igazságosság országában az is tűrhetetlen, hogy a fogyatékos emberek nem dolgoznak. Csak el kell venni tőlük a kényelmes rokkantnyugdíjat, és mindjárt megmozdulnak. Persze a társadalmi beilleszkedéshez segédeszközökre van szükségük, de ugye nem gondolja senki, hogy ezeket az államnak kell kifizetnie? S az sem nevezhető igazságos állapotnak, hogy ennyi kórház, iskola, tudományos intézmény, vasúti szárnyvonal és aprófalvas térség van ebben az országban. Arról a döbbenetes tényről nem is beszélve, hogy az állam részére nem kell semmit fizetnie annak, akinek nincs jövedelme. Ez nem maradhat így. Úgy igazságos, ha a közterhekhez most már az eltartottak is hozzájárulnak.

A kormánynak így kell tennie, hogy létrejöhessen az a Magyarország, amelynek erőfeszítéseit a nemzetközi tőkealapok, a befektetők és a hitelminősítők egyaránt nagyra értékelik. Az lesz a legigazságosabb, ha ebben az országban az ő igazságuk érvényesül, és így könnyen, gyorsan és biztosan a pénzükhöz juthatnak majd.

Nánási Tamás, Magyar Nemzet


fidesz.hu