fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Befejeződött a NATO "elit haderejének" létrehozása
2006. november 29., 13:04
Fontos korszakhatárhoz érkezett szerdán a NATO katonai reformja: a rigai csúcstalálkozónteljesen harcra képesnek nyilvánították a katonai szövetség új "elithaderejét", a NATO Reagáló Erőt (NRF).

A mintegy 25 ezer fős, saját légierővel és haditengerészettel rendelkező alakulat létrehozását a NATO 2002-es prágai csúcsértekezletén döntötték el a tagállamok, mintegy a szövetség átalakulásának jelképeként. Az NRF ugyanis egyfajta "válságkommandó" lesz: óriási haditechnikai fölényével, speciális kiképzésű alakulataival sebészeti pontosságú beavatkozásokat hajthat végre bárhol a világban, s terrorista kiképzőtáborok felszámolásától, hagyományos erőkkel folytatott helyi konfliktusok megfékezéséig, vagy természeti katasztrófák utáni segítségnyújtásig számtalan feladattal tud majd megbirkózni.

A gyors reagálású (azaz a világ bármely pontján 5-30 napon belül telepíthető) alakulat magja, első 9000 fős egysége már 2003 őszén bevethető állapotba került, s azóta fokozatosan nőtt létszáma. A NATO tagállamok annak idején úgy döntöttek, hogy a teljes haderőnek 2006 őszére kell harckésszé válnia. Ez azonban egészen mostanáig halasztódott, mert a jövő januártól készültégbe álló nyolcadik, majd a félév múlva esedékes kilencedik váltásnál még mindig komoly lyukak voltak az állománytáblában, azaz a tagállamok nem adták össze a szükséges alakulatokat.

A tagállamok habozását nem pusztán saját haderőik lekötöttsége, például az afganisztáni és a balkáni szerepvállalás magyarázta, hanem az is, hogy az NRF esetleges alkalmazásakor ennek költségeit az éppen abba a váltásba katonákat küldő államok fizetik. S ez a számla időnként igen borsos is lehet: jól mutatja ezt az NRF műszaki alakulatainak bevetése tavaly ősszel a pakisztáni földrengés utáni segítségnyújtásnál, amikor például a lengyelek inkább otthagyták munkagépeiket, mintsem hogy hatalmas költséggel hazaszállítsák azokat.

Az NRF témája a rigai csúcs egyik fontos kérdésköre volt - s bár a szakértők eleve azt valószínűsítették, hogy a balti fővárosban megtörténik majd a harckészültség elérésének hivatalos bejelentése, hiszen a NATO nem engedhette meg a kudarcot egy ilyen szimbolikus kérdésben, könnyen lehet, hogy ez a siker csak átmeneti lesz. Az NRF ugyanis féléves váltásokból áll, s ha most össze is jött a következő év két váltása (a norvégok például szerdán bejelentették, hogy 400 katonát adnak a jövő januártól hat hónapra készültségbe lépő következő csapategyüttesbe), nincs garancia arra, hogy később nem jelentkeznek újra a most megismert gondok, azaz nem lesznek ismét hiányok a felajánlásoknál.

Magyarország egyébként - mint Havril András vezérkari főnök két hete Brüsszelben jelezte - a januárban készültségbe lépő nyolcadik váltásba több mint 200 embert, köztük egy teljes lövészszázadot ad.

MTI - fidesz.hu