A nyakunkba öntött botránysorozat folyamatosan emeli a közvélemény ingerküszöbét, de a katasztrófába torkolló tűzijáték valamiben tragikusan különbözik az elmúlt hónapok többi ügyétől: a nagypolitika felhőrégiójából alászálló, országos felelőtlenség emberéleteket is követelt.

A tragédia körüli vita eddig két szélső vélekedés között mozgott: a misztikumra hajló felfogás szerint istenítélet sújtott le Szent István ünnepén a méltatlan vezetőket maga fölé helyező országra; míg a hatalompárti hírmagyarázók legszervilisebbjei megjósolhatatlan, elkerülhetetlen természeti csapásról beszéltek, ahol nincs értelme emberi felelőst kutatni. Kétségtelen: a ráció eszközéhez, a valószínűség-számításhoz nyúlva még a szélsőséges időjárási jelenségek korában is meghökkentő eredményre jutnánk azt vizsgálva, mekkora esélye van annak, hogy egy ilyen pusztító szélvihar épp ott, épp akkor sújtson le. Az ombudsmani vizsgálat tárgya azonban nem a hit, hanem a magyar rögvalóság volt. S a nyilvánosságra hozott megállapítások végleg az irracionális politikai elfogultságon inneni, de az értelmen túli tartományba űzték az emberi, vezetői felelősség tagadásának álláspontját.

Megrendelőként a Miniszterelnöki Hivatal a tömegrendezvény első számú felelőse, vis maior esetén bármikor beavatkozhatott volna, a rendőrség birtokában volt minden információnak a közelgő szélviharról, a tűzijáték előkészítése és lebonyolítása hemzsegett a hibáktól. A jelentés készítői elhárították a felelős(ök) megnevezését, amire egy felelős kormányt és miniszterelnököt feltételezve nincs is szükség: napnál világosabb, milyen lépések következnek ilyenkor egy normális demokráciában. Sok kis alfelelős mellett - akik között még véletlenül sem szerepelnek a kormány által először bűnbakszerepre kárhoztatott meteorológusok - a kancelláriaminiszternek kell elvinnie a balhét. Hiszen ő irányította azt a szervezetet, amely az ombudsmani vélemény szerint hibát hibára halmozott, s bár lett volna erre joga és lehetősége, semmit sem tett a tragédia elkerüléséért. Mindenki tudja persze, hogy Szilvásy Györgyöt olyan viszony fűzi ahhoz az emberhez, aki egyedüliként akár az akarata ellenében is meneszthetné, ami odacementezi őt a bársonyszékhez. Jobb nem elgondolni, mi kell ahhoz, hogy már Gyurcsány Ferenc is belássa: az egykor üzleti karrierjét is egyengető bizalmasának mennie kell. (Maga a miniszterelnök is sokszorosan áthágta már a demokratikus politizálás morális korlátjait, következmény nélkül.)

A jelentés azt is feltárta, hogy évek óta szó szerint a tűzzel játszanak az augusztus 20-i fő attrakció szervezői. Mégsem a puszta véletlen, hanem a felelősségelhárítást normává emelő gyurcsányi kurzus művének kell tekintenünk a katasztrófát. Hisz a rendőrség vezetési válsága vagy a szakmai irányítás nélkül sodródó minisztériumi apparátusok bukdácsolása nem elszigetelt jelenség.

Több sajtóorgánum hírt adott arról, hogyan egyeztetett augusztus 21-én reggel a kormányfő stábja az előző esti "sajnálatos esemény" kommunikációjáról. Röpködtek a cinikus, elmés ötletek, hogyan ússzák meg a felelősségre vonást, miközben az ország éppen csak szembesült a tragédiával. Nagyobb baj is lehetett volna - állapította meg tegnap Takács Albert ombudsman-helyettes. Tegyük hozzá: nem az ország irányítóin múlt, hogy nem vesztek oda többen a viharban. Amíg felelős kormányzás helyett Az elnök emberei sorozat paródiáját láthatjuk, látványpolitizálást és pr-trükköket, addig hasonló helyzetben csak a Gondviselés jóindulatában bízhatunk.

MNO, Szerető Szabolcs

fidesz.hu