fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
AIDS: legkorábban tíz év múlva lehet hatékony oltóanyag
2006. december 1., 18:37
Legkorábban tíz év múlva lehet számolni hatékony oltóanyaggal az AIDS, illetve a HIV-fertőzés ellen - jelentette ki pénteki berlini nyilatkozatában Stephen Lewis, az ENSZ illetékes különmegbízottja.

A világszervezet tekintélyes kanadai szakértője az AIDS elleni küzdelem világnapja alkalmából német újságíróknak nyilatkozva számot adott a járvány elleni harcban elért sikerekről, s vázolta a hatóságok előtt álló kihívásokat is. Az eredmények között említette, hogy az érintett afrikai országok immár nem titkolják el a betegséget, továbbá, hogy az említett államokban már az egyház is kiveszi részét a járvány terjedése elleni küzdelemből. Ezen kívül több helyütt olyan erős civilszervezetek jöttek létre, amelyek hatékonyan segítik a hatóságok munkáját. Lewis szavai szerint a legelmaradottabb országokban is megváltozott a gondolkodás, s uralkodóvá vált az a felismerés, hogy a HIV-fertőzés, illetve az AIDS elleni küzdelem a legégetőbb teendő.

Az eredmények között említette a kanadai ENSZ-szakértő azt is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgynevezett kezelési programjában egyre többen vesznek részt. Hivatalos adatok szerint a fejlődő országokban 2005 végéig mintegy hárommillióan folyamodtak orvosi ellátásért, amit Stephen Lewis immár feltartóztathatatlan és dinamikus fejleménynek nevezett. Mindennek ellenére az ENSZ-megbízott annak a nézetnek adott hangot: rendkívül messze van még az az idő, amikor a járvány lehetséges leküzdéséről egyáltalán beszélni lehet. Az egyetlen hatékony gyógyírt csakis egy oltóanyag jelentené, ennek felfedezésére, illetve kifejlesztésére azonban szerinte még legalább tíz évre van szükség.

A világszervezet szakértője a betegség terjedésének megakadályozásával kapcsolatban felhívta a figyelmet a nők helyzetére. Ezzel összefüggésben idézte a világszervezet legutóbbi jelentését, amely szerint a mintegy 25 millió afrikai HIV-fertőzött csaknem hatvan százaléka nő. S közülük is a 15 és 24 év közötti korosztály érintett a leginkább, az újonnan megfertőzöttek nyolcvan százaléka ebből a korcsoportból kerül ki. Ezért elengedhetetlenül szükséges a nők jogainak védelme, s olyan törvények elfogadása, amelyek védik őket a szexuális erőszaktól. Lewis elismerte, hogy az elmúlt öt évben ezen a téren történt a legcsekélyebb haladás. Az ENSZ-megbízott annak a nézetnek adott hangot, hogy az AIDS elleni erőfeszítések középpontjába az elkövetkező időszakban ezért mindenekelőtt a nőket, továbbá gyermekeket kell állítani.

MTI - fidesz.hu