fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Még mindig keresi a rendőrség a fegyveres, szökött rabot
2006. december 2., 11:10
A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi azt a rabot, aki pénteken szökött meg a Katonai Ügyészségről. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntett és fogolyszökés bűntett indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály II. Kiemelt Ügyek Osztálya.

A benzinkút-rablásért nyolc év fegyházra ítélt Tamás Imre Zoltánt azért kísérték a Gyorskocsi utcába, mert egy másik ügyben tanúként akarták meghallgatni. A mellékhelyiségben leütötte az őrt, miután az levette róla a bilincset, majd elvette a fegyverét és két tár lőszert is magával vitt.

A szökött rab fényképe a rendőrség internetes oldalán látható. A leütött őrt súlyos, de nem életveszélyes fejsérülésekkel kórházban ápolják.

Tamás Imre Zoltán 175-180 cm magas, erős testalkatú, barna hajú, dús szemöldökű, kék szemű, magas homlokú férfi, füle fejéhez simuló, nyaka vastag, szája vékony, halkan beszél. Szökésekor a büntetés-végrehajtási, úgynevezett mákos formaruha volt rajta, mely alatt zöld színű pólót viselt.

A rendőrség felhívja az állampolgárok figyelmét arra, hogy a férfi támadásától lehet tartani, ezért feltartóztatásával ne próbálkozzanak.


Magyar Rádió - fidesz.hu