fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megtervezhette szökését a péntek óta keresett elítélt
2006. december 4., 09:05
Megtervezhette elmenekülését Tamás Imre Zoltán, a Budapesti Katonai Ügyészségről megszökött férfi - közölte Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfőn a közszolgálati televízió műsorában.

"Az első pillanatokban (...) a körülmények alapján úgy tűnt, hogy ez egy spontán szökés (...) de aztán menet közben nagyon sok személyt szólítottunk mi meg, adatokat gyűjtöttünk, amelyek egyre inkább arra utaltak, hogy van bizonyos szándékosság és előkészítettség ebben az akcióban" - mondta a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Hozzátette: az őt kísérő felügyelő fegyverével pénteken megszökött elítélt "tett korábban utalást arra, hogy nem érzi túl jól magát a büntetés-végrehajtási intézetben és szeretne onnan kikerülni, nyilván nem a fogva tartás körülményei miatt".

Nem zárható ki, hogy olyan helyzet állt elő aznap, ami miatt az elítélt úgy döntött, hogy megszökik, de az sem zárható ki, hogy ez akár hosszabb ideje tervezett, előkészített szökés volt - mutatott rá Tóth Gábor.

Emlékeztetett: amikor legutóbb elfogták Tamás Imre Zoltánt, akkor azt több hónapos rendőri munka előzte meg, a férfi akkor is bujkált. Hozzátette: az elítéltet pénteki szökése óta nagy erőkkel, éjjel-nappal keresik a rendőrök.

Az első napon útzárakkal próbáltak a férfi nyomára bukkanni, tömegközlekedési eszközöket vizsgáltak át, pályaudvarokon keresték. "Nyilván, ha rövid időn belül ez eredményre nem vezet, akkor más taktikát kell választania mindig a rendőrségnek" - mondta. Hozzáfűzte, a rendőrség azokat a helyeket térképezi fel, illetve ellenőrzi, ahol a férfit korábban elfogták, illetve ahol előfordulhat.

"Természetesen azokat a személyeket keressük meg ilyenkor és hallgatjuk ki - legyen az volt bűntárs, barát, cellatárs - aki információt tud arra vonatkozóan adni, hogy mit tervezett ezzel a szökéssel kapcsolatban, amennyiben ez egy előre tervezett akció volt" - válaszolt Tóth Gábor arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint Tamás Imre Zoltán bosszúra készült az őt rács mögé juttatókkal szemben. Mint mondta, az lehet a közvetlen kapocs a férfi megtalálásához, aki segítette őt a szökésben.

Szólt arról is, hogy az idő nem a szökésben levő férfinak, hanem a rendőrségnek dolgozik, hiszen a nyomozók egyre több adatot tudnak meg róla. Hozzátette: bujkálni pénzbe került, márpedig ezzel ő - az adatok szerint - nem rendelkezik.

Yazbekné Szabó Katalin, a büntetés-végrehajtás szóvivője a műsorban elmondta: az elsődleges vizsgálatok szerint a kísérés és őrzés tekintetében munkatársaik szakszerűen jártak el, a férfi bilincselése is szakszerű volt. Hangsúlyozta: a többszörösen visszaeső férfi soha nem helyezkedett szembe a felügyelettel, így nem volt adat arra, hogy többen kellett volna kísérni őt.

A büntetés-végrehajtás azt is vizsgálja, hogy a rendelkezésre álló eszközök megfelelőek-e, vagy azokat esetlegesen "a bilincsek tekintetében is át kell vizsgálni, korszerűbbeket lehetne alkalmazni" - mondta. Hozzátette: a férfi panaszt tett egy őr ellen, lehetséges, hogy ez manipulativ volt, részét képezhette a tervének. Sajtóhírek szerint Tamás Imre Zoltánt azért vitték az ügyészségre tanúkihallgatásra, mert feljelentést tett egy őr ellen.

Azzal kapcsolatban, hogy a férfi hogyan juthatott ki az ügyészség Fő utcai épületéből, Yazbekné Szabó Katalin azt mondta: nem egy őrzött objektumról van szó, amit a büntetés-végrehajtás vagy a rendőrség biztosítana. Mint mondta, civil személyek védték az épületet és "szinte pillanatok alatt át tudott jutni a portán, tehát akadályba nem ütközött".

Tamás Imre Zoltán péntek délelőtt szökött meg a Budapesti Katonai Ügyészségről. Megtámadta az őt kísérő őrt, akinek súlyos sérüléseket okozott. A férfi elvette az őr fegyverét és lőszereit. Tamás Imre Zoltánra félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki Budapest rendőrfőkapitánya, ugyanakkor a BRFK arra figyelmeztetett, hogy a férfi támadásától tartani lehet, ezért feltartóztatásával ne próbálkozzanak az emberek.


MTI - fidesz.hu