A történelem az élet tanítómestere, bár igencsak bőbeszédű magiszter. Napjaink eseményeiben eligazodni, ez pedig embert próbáló feladat. Most Kossuth Lajoshoz fordulunk néhány gondolatért.
Amióta megkezdődött a költségvetés parlamenti vitája, és a kormányerők kénytelenek néha-néha a valósággal is foglalkozni, különös dolgot éltünk meg.

Az MSZP-ben kitört az együttműködési láz, az SZDSZ pedig nyit a Fidesz felé. Az is érdekes, hogy amióta együttműködni akarnak, tudomást sem vesznek az MDF-ről. Vajon miért?

Azt mondja egy helyütt Kossuth Lajos: "A zsarnok csak magának él; s magának élve a népet gyengének szereti, gyengévé teszi."

A költségvetés oly nyilvánvalóan sokat húz a nadrágszíjon, hogy ez még a kormánypárti képviselőket is zavarja. Pedig nem az ő üzleteiket fogja lenullázni a kormányzat.

Az is figyelemreméltó, hogy az államapparátus többé-kevésbé megbénult, elveszítette uralmát az állami folyamatok fölött. Ennek oka a gyurcsányi dilettantizmus és a gyurcsányi hatalomvágy egymásra erősítő hatása.

Gyurcsány okosabbnak tartja magát annál, hogysem "korlátozzák" a minisztériumi ügyintézés formaságai, és "reformernek" képzeli magát, amivel meg is bénította a főhivatali működést. A közigazgatási államtitkári poszt megszüntetése, a háttérintézmények felszámolása, de addig is negligálása antidemokratikus vonás.

Ehhez jön a sajtó. A tömegkommunikációval éppen fordítva van a miniszterelnök, őket nemhogy nem negligálja, egyenesen az ő kiszolgálásukra van minden. A kormánypárti sajtó és a kedvenc újságírók, szerkesztők a Kánaánban érezhetik magukat. Soha a magyar történelemben ennyire még ki nem voltak szolgálva. Dől az adófizetők pénze a szolgasajtóhoz, mint Rákosi alatt az ÁVH-ba.

És a sajtó teszi a dolgát.

A Népszabadság Sólyom Lászlóval közölt interjút azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az elnök is erősítse meg az MSZP újkeletű "párbeszédpolitikáját". Az elnök azonban ellenállt, és interjújában benne maradtak olyan részletek, amelyek nem estek jól a kormánynak. Erre föl egy hete a balsajtó ismét rugdossa a Magyar Köztársaság elnökét, mégpedig néha egészen elképzelhetetlenül alpári stílusban. Ami a Klubrádióban éterbe mehetett, arra a civilizált világban talán nincs is példa. Goebbels és Zsdanov mesterek elégedetten szemlélhetik onnan alulról a mai mainstream sajtót.

Még a párbeszédet sürgető szándék is hamis.

Kossuth Lajos, a turini remete néhány gondolatát idézzük, 1863-ból, a "lengyelországi reformok" kapcsán. Lengyelország akkoriban tudvalévőleg nem volt, a lengyel "reformokat" az orosz cár akarta végrehajtani. A lengyelség soros szabadságharcának leverése után akart a cár "atyuska" reformálni, sőt "reformált" is, amennyiben eltörölték a jobbágyságot.

Az egész dolog lényegileg álságos, hamis és ember-, pontosabban lengyelellenes voltára jól rávilágított Kossuth Lajos, aki egy levelében egyebek közt ezt írta:

"Zsarnok csak erőszakra támaszkodhatik, hát mestersége a kegyetlenség, ép azért nem is alkothatnak semmi maradandót. De Sándor czár, daczára jelleme határozatlanságának, többet látszott igérni, mint hogy zsarnok lesz. Ugy tetszett, mintha azt a dicsőséget tartotta volna szeme előtt, hogy Oroszország számára a reformok korszakának kezdeményezője leszen. - Meg kell ez irányban maradnia, ha nem akarja házának romlását előidézni; ha nem akarja látni Oroszországot, a tulajdonképeni Oroszországot, darabokra szétbomlani. Nem lehet büntetlenül hátrafordulni a reformok utján, melyeket a század szelleme parancsolólag követel. - Gondolkozzék e fölött! Az ember nem lehet reformator és zsarnok egyszerre. Sem vissza nem hódithatná, sem meg nem tarthatná Lengyelországot, mint zsarnok. Nem lehet sem megölni, sem kibékiteni közigazgatási engedmények által oly nemzetet, mint a lengyel, melynek joga is van; akarata is van, hogy nemzet legyen. Lesz is, mert aspiratiói nem kevésbbé kiirthatlanok, mint élete."

Minálunk megvan a zsarnok, az önkényúr, aki korszerű fegyverével - a sajtóval - terrorizálja a népet. Megvan benne a reformvágy is, igaz, éppolyan falsul, mint II. Sándor cárban annak idején. A költségvetésből jól látszik, hogy a cél a nép gyengítése, nem pedig erősítése. Az egész kormányzat a nép ellen működik, nem pedig érette, akárcsak Sándor alatt Varsóban.

A dolog, úgy fest, csupán egy ponton hibázik. A mostani magyarság vajon kiállja-e az összehasonlítást a korabeli lengyelséggel? Mert bőséggel lehet találni példát eltűnt, felolvadt népekre is. Nem a magyaré lesz az utolsó sír, hol nemzet süllyed el...

Nyiri János, gondola.hu
fidesz.hu