fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egy patológussal működik a Szent János Kórház
2006. december 4., 18:16
A János-kórházban jelenleg egy főre csökkent a patológusok száma - jelentette hétfőn a Magyar Rádió.

Nincs veszélyben a szövettani vizsgálatok és a hozzájuk kapcsolódó műtétek elvégzése a fővárosi Szent János Kórházban - nyilatkozott a rádiónak az intézmény orvos-igazgatója azután, hogy kilencből nyolc patológus, köztük az osztályvezető, felmondott.

A patológus nem egyszerűen kórboncnok, hanem az az orvos, aki a daganatos betegségek gyanújakor elvégzi a szükséges szövettani vizsgálatot - hangzott el a rádióban.

"Tájékoztatom, hogy az aspirációs citológiai rendelést az eddigi heti négy nap helyett már csak hétfőn, kedden tudjuk vállalni az eltávozott, illetve szabadságra ment orvosok hiánya miatt." Ilyen tartalmú levelet kap nemsokára Havas Szófia orvosigazgató a János Kórházban, merthogy a létszámhiány érződik a patológiai osztályon. Az osztály egyik főorvosa, Gábor Zsuzsa csupán annyit mondott el a Magyar Rádió kérdésére, hogy mi is ez az aspirációs citológia, mi is a jelentősége annak, hogy a jövőben a heti négy nap helyett csupán heti két nap tudják elvégezni ezeket a vizsgálatokat.

- Évente körülbelül 1800 ilyen vizsgálatot végzünk. Ezek tumorgyanús elváltozások sebészi beavatkozás nélküli diagnózisát teszik lehetővé. A műtét megtervezéséhez is hozzátartozik ilyen diagnózis - nyilatkozta Gábor Zsuzsa.

Ennél többen nem kívánt mondani a főorvos asszony, ahogyan Bodó Miklóst is hiába kérdezte a rádió. A kórház patológiai osztályának felmondott osztályvezető főorvosa csupán annyit közölt: szabadságon van, de mivel a betegellátás a legfontosabb, ezért, ha kell, besegít kollégáinak. Négyen már december 1-jétől elmentek. Továbbiakban azonban nem kívánt nyilatkozni Bodó Miklós, mert, mint mondta: a maga részéről lezárta a történetet. Noha a tájékoztató levél arról, hogy az aspirációs citológiai rendelés négy nap helyett két napra csökken, még csak hétfőn délelőtt született meg, az orvosigazgató, Havas Szófia már tudott erről.

- Ezt már tudtam a múlt héten is, ezzel semmi probléma - így Havas Szófia. - Ez a helyzet egyébként decemberre érvényes, amikor egyébként is jóval kevesebb beteg fordul hozzánk az ünnepek miatt, eleve kevesebb műtétet végzünk. Ezeknek a beavatkozásoknak mindegyike választott műtét, nem sürgősségi. Január elsejével pedig az új stábbal, új szakmai módon végeznénk az aspirációs citológiát.

Az igazgató közölte, gazdasági lehetőségeik miatt a fizetésemelést nem tudták megoldani - idézi a Magyar Rádió.

Az InfoRádió pénteken Havast idézte, aki bejelentette: a Szent Rókus Kórházból érkeznek a János-kórház frissen szerződtetett patológus orvosai.

MNO - fidesz.hu