fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Otthon maradtak a mohácsi romák
2006. december 7., 08:56
A svédországi kiutazásra készülő mohácsi romák harmada úgy döntött, hogy mégsem megy el. Egy jelentés szerint a svédországi romák is ki vannak téve a rasszizmus veszélyének. Közben Tolna megyéből is elindultak a romák: hét-nyolc család utazott az elmúlt hetekben Svédországba politikai menedékjogot kérve.

- Újabb két roma család utazott a svédországi Malmőbe - közölte a mohácsi roma önkormányzat elnöke a Roma Sajtóközponttal. Kovács István elmondta: másik két család viszont hazatért. Mohácsról eddig 130-an utaztak Malmőbe, és még ötven embernek van repülőjegye. Vissza eddig mintegy húszan jöttek. Kovács elmondta: a kiutazásra készülő mintegy ötven ember közül tizenöten úgy döntöttek, hogy mégsem hagyják el az országot. Közben Tolna megyéből is elindultak a romák: hét-nyolc család utazott az elmúlt hetekben Svédországba politikai menedékjogot kérve.

A Nemzetközi Helsinki Bizottság legutóbbi jelentésében azt állapítja meg: a Svédországban élő mintegy 25 ezer roma nagyban ki van téve az előítéleteknek és az intézményes rasszizmus veszélyének, nem rendelkezik állandó munkával Svédországban, és sokszor a vezetéknevük alapján szűrik ki őket az állásinterjúkról. A roma tanulók középiskolás korukban nagy százalékban hullanak ki az oktatásból. - A nagyrészt városban élő romák elkülönült bevándorlókerületekben laknak, és mindennapos a faji megkülönböztetés - olvasható a jelentésben.


Népszabadság - fidesz.hu