A profilváltás kiindulópontjaként emlékeztetni kell a FÁK tagállamainak 1992. május 15-én megkötött kollektív biztonsági szerződésére, amelynek részesei készségüket fejezték ki a kollektív védelemhez való joguk érvényesítésére, konzultációkra álláspontjuk egyeztetése és megfelelő intézkedések foganatosítása céljából, ha veszélybe kerül egyikük vagy mindannyiuk biztonsága, szuverenitása, területi épsége. Akkor még a kollektív biztonság fő biztosítékát az orosz hadászati rakétaerőkben látták, államközi szerveikként létrehozták a Kollektív Biztonsági Tanácsot, a Védelmi Miniszterek Tanácsát és a Külügyminiszterek Tanácsát.
Oroszországtól eltekintve, amely katonai vonatkozásban a Szovjetunió helyébe és örökébe lépett, tanulságosnak tűnik a nemzeti és a kollektív fegyveres erők előtörténete a stabilabb törzstagoknál. A deklarált cél kezdettől fogva "egységes védelmi térség" létrehozása volt a felbomlott Szovjetunió területén (kivéve a Baltikumot), a "védelmi jelleg megőrzésének" jelszavával.
Fehéroroszország (Belorusszia) 1993. január 1-jén kapott már katonai doktrínával (a FÁK-tagállamok közül elsőként) rendelkező és a haza védelmére felesküdött hadsereget. A köztársaság a Szovjetuniótól 72 interkontinentális ballisztikus rakétát, tíz összfegyvernemi hadosztályt, külön "légvédelmi hadsereget", légierőt örökölt. A negyedmilliós hadsereget az 1992. július 10-i CFE-szerződés értelmében 100 ezresre kellett redukálni, a rakéták "átköltöztek" Oroszországba. A fegyveres erőkben fokozatosan szerződéses katonák is helyet kaptak.
A szovjet hadsereg második "gazdag örököse" Kazahsztán lett. Ebben a köztársaságban állomásozott az egykori szovjet haderő egyik legnagyobb és legütőerősebb magasabbegysége, a 40. hadsereg, amely Afganisztánból való kivonulása után a legkorszerűbb páncélosokhoz jutott. A kazah légvédelem Sz-75-ös, majd Sz-200-as és Sz-300-as rakétakomplexumai tökéletesen zárták a délkeleti légteret. A szovjet hadászati rakétacsapatok két hadosztálya és egy hadászati légihadosztály állomásozott a köztársaságban, amely a START-szerződéshez és az atomsorompó-szerződéshez csatlakozva atomfegyvermentes államnak kiáltotta ki magát és megvált a hadászati erőktől.
A kazahsztáni haderőreform első szakaszában (1992-93) kidolgozták a fegyveres erők működésének jogi alapját, a védelmi jellegű katonai doktrínát, nagy hangsúllyal a FÁK katonai doktrínájára és a közös védelmi feladatokra orientálódva. A második szakasz (1994-95) szerkezeti és személyzeti feladatokat volt hivatva, továbbá a hadműveleti-hadászati tartalék szétbontakoztatásának feladatát volt hivatva megoldani, a harmadik szakaszban (1995-2000) megtörtént a három haderőnem végleges kialakítása, a védelmi minisztériumnak és a vezérkarnak a hatásköri körülhatárolása, a teljes fegyverzetkorszerűsítés.
Kirgizisztán alkotmányának 9. cikke elutasítja "az államélet militarizálását", a fegyveres erők kiépítésénél az "elégséges önvédelem" elvét érvényesíti a hadkötelezettség fenntartásával. A köztársaság katonai tanintézetek híján a tisztképzést orosz katonai főiskolákra bízta, amelyek egyszerre 400 kirgiz hallgatót fogadnak. Jelentős volt a továbbiakban Kirgízia békefenntartó közreműködése Tádzsikisztán területén, valamint egy századdal a "Centrazbat"-ban, a közép-ázsiai nemzetközi zászlóaljban, amely az ENSZ "kéksisakosainak" tartaléka.
Mostoha katonai örökség jutott Tádzsikisztánnak, minthogy a szovjet hadsereg eszköztárának elosztásakor a köztársaságban polgárháború tombolt, a szovjet magasabbegység, amely tádzsik területen állomásozott, az orosz fegyveres erőkbe olvadt. A saját haderő mégiscsak létrejött és 1993-94-ben helyreállította az alkotmányos rendet. A gazdasági nehézségek miatt a fegyveres erők harckészültsége azonban sok kívánnivalót hagyott maga után, közben a szervezett bűnözés teljesen ellenőrizhetetlenné vált. A béke és a rend csak 1997 júniusában állt helyre, részben orosz és FÁK-csapatoknak, részben EBESZ- és ENSZ-missziók tevékenységének köszönhetően. A fegyveres erők végül is 12 ezer körüli létszámban konszolidálódtak.
Azerbajdzsán és Örményország érdekessége, hogy a két új önálló államképlet fegyveres erői már akkor összeálltak, amikor még megvolt a Szovjetunió. Ez a sajátosság a Hegyi Karabah körüli fegyveres összecsapásoknak volt "köszönhető". Baku 1992-ben, a Szovjetunió felbomlása után hivatalosan is átvette az azeri területen levő katonai alakulatokat, objektumokat és intézményeket. A káderproblémák ellenére Azerbajdzsán hatóságai semmiféle nyomást nem gyakoroltak azokra a fiatalokra, akik vonakodtak bevonulni katonának, a legcivilizáltabb módon váltak meg azoktól a tisztektől, akik elköltöztek más köztársaságokba. Az azeri fegyveres erők légvédelmi és légierőből, haditengerészetből és szárazföldi erőkből tevődnek össze, utóbbiakat parancsnokság nélkül közvetlenül a vezérkarnak rendelték alá. A fegyveres erők tagjai szinte kivétel nélkül rendelkeznek harci tapasztalatokkal.
Örményország fegyveres erői kezdetben a karabahi harcok önkénteseiből álltak össze. Kritikus tiszthiány jelentkezett, de 1996-ban teljessé vált a hadsereg, amelyet hamarosan a Kaukázusontúl legharcképesebb fegyveres erőinek minősítettek.
Végeredményben 1993 decemberére mindegyik FÁK-tagállamnak megvolt a saját hadserege és a FÁK-haderők egyesített parancsnoksága helyébe egy "katonai együttműködési törzs" lépett, amely a védelmi miniszterek tanácsának állandó munkaszerve lett. Ezek főnökét és annak állandó helyettesét rotációs alapon választották, akik nemzetközi tisztségviselőkként nem voltak jogosultak saját országuk külön érdekeit képviselni. Nem minden FÁK-tagállam jött itt szóba, csupán azok, amelyek részesei voltak a Kollektív Biztonsági Szerződésnek, tehát Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Kirgízia, Oroszország, Örményország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán. Értelemszerűen kimaradt Moldova (Moldávia), Türkmenisztán és Ukrajna.
A katonai együttműködés a leginkább integrálódott haditechnikai együttműködésből, a közös légvédelmi rendszer létrehozásából és fejlesztéséből, a katonai békefenntartó tevékenységből, a nemzetbiztonsági tudományos-elméleti bázis fejlesztéséből állt össze.
Az államfők 1998. május 19-i tanácsülése jóváhagyta a katonai együttműködés fejlesztésének 2001-ig szóló tervét. Ez a gyakorlat azóta is folytatódik, jelenleg a FÁK és a KBSZSZ (Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete) 2006-2010 közötti időszakra elfogadott kollektív biztonsági-katonai együttműködési programja van végrehajtás alatt, a békefenntartó műveletektől kezdve a haditechnikai együttműködésen keresztül a katonai térképészek, meteorológusok, katonaorvosok széles nemzetközi együttmunkálkodásáig.
A FÁK tíz tagállama - Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Kirgízia, Türkmenisztán, Oroszország, Örményország, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán - 1995. február 10-én hívta életre a közösség Egyesített Légvédelmi Rendszerét. Némelyik köztársaság nem vett részt a rendszer munkájában, voltak kétoldalú együttműködések is. Több országban a légierő és a légvédelem közös parancsnokságot kapott. Míg 2004-ben 800 millió rubelt, 2005-ben már több mint kétmilliárd rubelt fordítottak a kollektív légvédelemre, korszerűsítésre, a harckészültség fenntartására, kiképzésre, a légierő és a légvédelem vezetésének automatizálására. "Realitásnak" tekintik amerikai felderítő gépek állandó jelenlétét a balti országok és Grúzia légterében, ezeket főként fehérorosz és orosz erők és eszközök követik figyelemmel. Az éleslövészettel egybekötött, éves rendszerességgel megtartott közös légvédelmi gyakorlatok színterei az oroszországi Asuluk és a kazahsztáni Szári-Sagan.
A posztszojvet térségben az egyik leghatékonyabb integrációnak bizonyult a 2003. szeptember 18-án egy kollektív biztonsági szerződés alapján létrejött Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ), amelynek Oroszország mellett már csak Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgízia, Örményország és Tádzsikisztán lett a tagja. Az alapító okmány rögzíti, hogy a tömb egyik tagját ért támadás az egész szervezet elleni támadásnak minősül. A KBSZSZ létrehozta a közép-ázsiai gyorsan bevethető erőket, amelyek ugyan az első tényleges erőcsoportot jelentették a szervezetben, de mivel nem érték el a megkívánt harckészültségi szintet, inkább a lélektani, mint a katonai elrettentés eszközét jelentik.
Az új évezred első évtizedének közepére meglehetősen zűrzavaros helyzet alakult ki a Független Államok Közösségében: egyes országok között felerősödtek az ellentétek, a különböző "színes" forradalmak eredményeként hatalomra jutott vezetők egyre kritikusabban helyezkedtek szembe a FÁK-kal, világviszonylatban megkérdőjeleződött a regionális integráció szükségessége, amit előmozdított a NATO önazonossági válsága, az EU-val kapcsolatos franciaországi és hollandiai zűrzavar, a csoportosulások egyszerűen nem tudták vagy nem akarták követni a világban végbemenő változásokat.
A FÁK még csak másfél évtizedes múltra tekinthetett vagy tekinthet vissza, nem alakult ki a közös döntések végrehajtásának fegyelme, maguk a tagállamok is csak éppen beléptek a "serdülőkorba". Persze emlékezetes, hogy az Európai Szén- és Acélközösségben, amely aztán Európai Unióvá fejlődött, több évszázados közös múlttal rendelkező országok foglaltak helyet, megszűntek a határproblémák, élvezték a szuverenitást, de készek voltak azt megosztani másokkal, ha népeik ennek hasznát látták. A FÁK-ban még "szent tehénként" tekintettek a szuverenitásra, idegenkedtek nemzetek fölötti szervek életre hívásától, holott a nemzetközi tapasztalat világossá tette, hogy ilyesmi nélkülözhetetlen lesz. A FÁK-államok alkotmányában ott voltak olyan tételek, amelyek megtiltották részvételüket nemzetek fölötti szervekkel rendelkező tömörülésekben - közben az euroatlanti integrációra többen készek voltak irányt venni.
Sajátos helyzetet okozott, hogy Oroszország gazdasági potenciálja majdnem kétszer akkora volt, mint az összes többi FÁK-tagországé együttvéve. Ilyen körülmények között nehéz volt egyenlőségről beszélni.
Felbukkant egy olyan szubregionális integráció, mint a GUUAM (Grúzia, Ukrajna, Üzbegisztán, Azerbajdzsán, Moldova), amelyből olykor "kiesegettek" az U-betűk. Moszkvában meglehetősen magas szinten figyelmeztettek arra, hogy nem minden kezdeményezése talál kedvező visszhangra szomszédainál, kompromisszumokat kell keresni, újabb variációkat az egymáshoz való viszony problémáinak megoldására.
A "közelkülföld" államai együttműködésének legfontosabb területe lett - a terrorizmus miatt is - a katonai terület. A főteher a KBSZSZ-re hárult. Sikerült rendeznie a Tádzsikisztánban kirobbant fegyveres konfliktust, "befagyasztani" néhány más feszültségi forrást. A KBSZSZ-ben tért hódított az a vélemény, hogy a biztonság szavatolói nem a gigászi katonai tömbök, hanem a regionális biztonsági csoportosulások. A KBSZSZ egyébként együttműködik az ENSZ Antiterrorista Bizottságával, 2004-ben együttműködési javaslattal fordult a NATO-hoz, de Brüsszelben nem hamarkodták el a válaszadást.
FÁK-körökben a regionális integráció erős tényezőjének tartják az emberiességi együttműködést. Úgy vélekednek, hogy a gazdasági tényező gyorsan hat, de felszínes. Oroszország természetesen gondol arra a 25 millió oroszra, akik a Szovjetunió megszűnésével újabb államképletekbe kerültek, s akik komoly anyagi segítségre is szorultak. A 2005 májusi FÁK-csúcs nagy hangsúlyt helyezett a tagállamok közötti kulturális együttműködésre, a hagyományok ápolására, a tudományra, az oktatásügyre, a tömegtájékoztatás, a sport, az idegenforgalom, az ifjúsági mozgalmak fejlesztésére.
Sajátos probléma, hogy a 200-250 dollárnak megfelelő oroszországi havi átlagkeresetekkel szemben például Grúziában és Moldovában ennek egyharmada, Ukrajnában ennek fele az átlagkereset, emellett nyomasztó a munkanélküliség. Oroszországban jelenleg is több millió, többségében illegális bevándorló dolgozik a szomszédos országokból. Ezek az emberek kiábrándultak saját "független" országuk vezetőinek politikájából, akik képtelenek biztosítani számukra a munkához való elemi jog érvényesülését.
Egyedi a helyzet a FÁK-tagállamokban lévő orosz beruházásokkal. Ukrajnában például az elmúlt években az orosz hányad a közvetlen külföldi beruházások között a hetedik helyen volt 6-8 százalékkal. (Igaz, orosz beruházások érvényesülnek például Cipruson keresztül is.) Viszont figyelemre méltó, hogy például Oroszország és Fehéroroszország között az évi árucsere-forgalom 20 milliárd dollár körül mozog, igen jelentős Kazahsztánnal és Örményországgal. Milliárdos nagyságrendű vízműépítési megállapodás jött létre nem is olyan régen Oroszország és Tádzsikisztán között.
Pirityi Sándor, MTI
fidesz.hu