fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tüntettek a BBTE elbocsátott tanárai mellett
2006. december 7., 19:18
Tüntetést szerveztek csütörtökön a Babes-Bolyai Tudományegyetem két elbocsátott oktatója melletti szolidaritásból Kolozsváron és több más erdélyi városban.

A kolozsvári megmozduláson rendőrségi források és a helyszínen tartózkodó több újságíró szerint 400-500-an vettek részt, a szervezők szerint azonban a megjelentek száma elérte az ezret.

A békés tüntetésen a szervezők felolvasták az Európai Parlament három magyar képviselőjének a közös levelét. A magyar politikusok felszólították Romániát, hogy teljesítse a kisebbségi jogok terén előírt kötelezettségeit, az egyetem vezetőségétől pedig azt követelik, hogy hajtsa végre a többnyelvű feliratozásra vonatkozó, egy éve hatályban lévő rendeletét.

A tüntetést szervező négy ifjúsági szervezet tagjai felolvasták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több képviselőjének levelét, valamint az Európai Parlament két kisebbségi képviselője, a dél-tiroli Michael Ebner és a katalán Ignasi Guardans Cambo szolidaritási üzenetét.

Az egyik kizárt oktató, Hantz Péter adjunktus felszólalásában hangsúlyozta: nem román-magyar konfliktusról van szó, hanem a BBTE kommunista mentalitású vezetősége és az európai szellemű tanárok közötti viszályról.

Szemtanúk szerint a tüntetés idején öt fiatal jelent meg a megmozdulás helyszínén, a kezükben tartott feliratokon az volt olvasható, hogy nem akarják a BBTE etnikai alapú szétválasztását, s hogy egyetértenek a két magyar adjunktus kizárásáról szóló döntéssel. A csendőrség azonban megjelenésük után röviddel eltávolította az ellentüntetőket.

Hasonló tiltakozó akciót szerveztek csütörtökön Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson is. Mintegy kétszáz ember gyűlt össze Sepsiszentgyörgyön a prefektúra épülete előtt. A táblákon az volt olvasható: "Kovácsot és Hantzot vissza az egyetemre!", "Földrajzot és történelmet magyarul!", "Önálló állami magyar egyetemet akarunk!", "Vissza a Bolyai Egyetemet!", "Magyar egyetemet a mi adónkból!". A megmozduláson az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és több civil szervezet egyaránt képviseltette magát.

A tüntetők tiltakozó nyilatkozatban bírálták a BBTE rektorátusának a "multikulturalitás leple alatt" alkalmazott "diktatórikus" módszereit, hangsúlyozva, hogy az egyetem vezetése szabotálja a magyar oktatást érintő határozatok végrehajtását.

Csíkszeredában százötvenen-kétszázan vettek részt a megyeháza előtti téren rendezett tüntetésen. Többek között Sógor Csaba szenátor az összefogás fontosságát hangsúlyozta felszólalásában. A jelenlévők közösen imádkoztak. Az EMI-s fiatalok román és magyar nyelven fogalmazták meg követeléseiket.

Békés tüntetést szerveztek Gyergyószentmiklóson a Gyergyói Fiatal Fórum és a Gyergyói Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács tagjai. Mintegy százötvenen hallgatták meg az öt magyar parlamenti párt közös nyilatkozatát, Böjte Csaba szerzetes és Hantz Péter levelét.

MTI - fidesz.hu