fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megemlékezés az 1956-os egri sortűz áldozatairól
2006. december 12., 19:01
Az 1956. december 12-én, vagyis éppen fél évszázada eldördült egri sortűz áldozataira emlékeztek kedden a hevesi megyeszékhelyen.

Ez alkalomból 27 társadalmi szervezet, önkormányzat, párt és fegyveres testület képviselői koszorúzták meg azt az emléktáblát, amelyen a kilenc ismert áldozat neve olvasható.

Az igazi bűnösöket nem a karhatalmisták között kell keresni, az igazi bűnösök azok voltak, akik lepaktáltak az elnyomó hatalommal, s akik azt is kihasználták, hogy a Nyugat tétlenül hallgatott - hangsúlyozta a megemlékezésen Csank István, az 56-os Szövetség képviselője.

Mint mondta, a történtek felidézését elsősorban nem azért tartják szükségesnek, hogy tetemre hívják az egykori bűnösöket, hanem azért, hogy megakadályozzák a történelem megismétlődését.

Ezért kell évről-évre megemlékezni az áldozatokról - mondta a szónok.

A sortűz áldozatainak pontos száma egyébként ma sem ismert, különböző források szerint 9-16 ember halt meg az egri utcán, a sebesültek száma pedig 22 és 30 között volt.

A vérbe fojtott tüntetést az emberi jogok napja alkalmából tartott sztrájk keretében rendezték 1956. december 12-én.

A 48 órás munkabeszüntetést eredetileg a Budapesti Munkástanácsok kezdeményezték, az akcióhoz pedig csatlakozott Eger lakosságának a többsége is.

A sztrájk második napján a Széchenyi utcán 200-300 békés tüntető vonult fel, amikor az egri, illetve az időközben a megyeszékhelyre vezényelt füzesabonyi karhatalmista alakulat tagjai géppisztolyokkal a tömegbe lőttek.

MTI - fidesz.hu