fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Topolánek pénteken átadja Klausnak listáját
2006. december 13., 10:16
Mirek Topolánek cseh kormányfő bejelentése szerint pénteken átadja Václav Klaus államfőnek új kormánya miniszterjelöltjeinek névsorát.

"Pénteken mindenképpen átadom a köztársasági elnöknek javaslatom az új kormányra, amelyet a jövő héten lehetne kinevezni" - jelentette ki Topolánek kedden este a Polgári Demokratikus Párt (ODS) szűkebb vezetőségének ülése után. Arról, milyen lesz az új kabinet összetétele Topolánek nem volt hajlandó nyilatkozni. "Ez még a további tárgyalások függvénye, elsősorban a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD)" - jegyezte meg Topolánek, akinek első kormányalakítása kísérlete október elején megbukott.

Csehországnak immár több mint hat hónapja nincs stabil kormánya. Az ODS ugyan megnyerte a júniusi választást, de miután a jobboldalnak és a baloldalnak egyaránt 100-100 mandátuma van a 200 tagú képviselőházban, kormányt nem sikerült alakítania. Míg az első kormány kisebbségi polgári demokrata kabinet volt, most Topolánek négy parlamenti párttal tárgyal az új kormányról. A tárgyalásokból csak a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSCM) zárta ki.

Jirí Paroubek szociáldemokrata pártelnök korábban kijelentette: ha december 15-ig nem születik megállapodás a polgári demokratákkal az új kormányról, akkor a CSSD saját útjára lép. Alternatívát számára nem az ellenzéki szerep, hanem a saját kormányalakítási kísérlet jelent. A hatályos cseh alkotmány szerint ugyanis három kormányalakítási kísérletre van lehetőség, mielőtt az államfő feloszlathatná a képviselőházat és új választást írna ki. A szociáldemokraták bíznak abban, hogyha Topolánek másodszor is megbukna, akkor a harmadik körben ők kapnak kormányalakítási lehetőséget. Az ODS ezt mindenképpen szeretné elkerülni, mert nagyon valószínűnek tartja, hogy a harmadik kísérlet sikeres lehet.

MTI - fidesz.hu