fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Korrekt ütemezést az intézményközi együttműködésben
2006. december 13., 15:13
Az Európai Parlament elfogadta ma Becsey Zsolt néppárti képviselő jelentését a rádió- és televíziós, valamint az elektronikus szolgáltatások ÁFA-rendszeréről. Ennek lényege, hogy hosszabbodjon meg három esztendővel a most évvégén lejáró rezsim. Ezáltal lehetne olyan végleges rendszert kidolgozni, amely a jelenleg vitatott más közösségi ÁFA-szabályozásokkal együtt koherenssé válna.

Becsey Zsolt jelentéstevő az Európai Parlament egyhangú támogatásával jónak ítélte az Európai Bizottságnak a kérdéskörre vonatkozó előterjesztését, hiszen az abban foglaltak tisztázzák az alapvető ÁFA-kérdések összefüggéseit.

Ugyanakkor az illetékes parlamenti szakbizottság, az ECON (Gazdaság- és Pénzügyi Bizottság) egyetlen magyar tagja élesen kifogásolta, hogy az Európai Bizottság túl sokáig késlekedett javaslatával, mivel - amint az kiderült - függővé tette azt a Tanácsban más ügyekben remélt kompromisszumtól. A decemberi parlamenti döntés alapjául szolgáló bizottsági javaslatot - amely a 2002 óta működő ÁFA- rendszer kétéves meghosszabbítását tartalmazta - csupán idén november végén nyújtotta be az Európai Bizottság nevében Kovács László illetékes biztos. A Bizottság ezzel ellehetetlenítette, hogy az Európai Parlament érdemben tudja megtárgyalni ezt a konkrét ÁFA-kérdést.

Ez pedig - az euroképviselők pártállásra való tekintet nélküli véleménye szerint - súlyosan sérti a Strasbourg-i testület törvényalkotási részvételi lehetőségeit. Vagyis magának az Európai Parlamentnek a jogait veszi félvállról az illetékes biztos. Ezért a szakbizottsági vitában az ECON szocialista elnöke, Pervenche Berés kérte, hogy a Parlament e jelentésben adjon hangot felháborodásának.

Amint azt Becsey Zsolt jelentéstevő elmondta, nem lehet a tagállami miniszterek alkuja miatt csorbítani az Európai Parlament tevékenységét, különös tekintettel arra, hogy az Európai Bizottságot a Strasbourg-i testület választja meg. "Reméljük, hogy Kovács László - okulva ebből a sajnálatos esetből - többé nem hozza megalázó helyzetbe a választott testületet, és időben nyújtja be javaslatait" - mondta Becsey Zsolt.

Strasbourg, 2006 december 13.