fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egész kapitányságra való rendőr távozik Somogyban
2006. december 14., 10:30
A somogyi rendőrök több mint tíz százaléka, 140 egyenruhás szerel le év végéig, ez az arány akár egy egész kapitányság létszámával felér - közölte az MTI érdeklődésére a megyei rendőrfőkapitány csütörtökön.

A távozók között három városi kapitány mellett a vízi rendészet vezetője is szerepel, a kommandósoknak pedig fele kérte nyugdíjazását az év során - tájékoztatott Dégi Endre. Megerősítette: nem a feladatok vagy a munkahelyi légkör indokolja a tömeges méreteket öltő, korkedvezményes nyugdíjazást, hanem a rendőrök a megszerzett jogaik elvesztésétől tartanak, így attól, hogy nem mehetnek 25 év szolgálat után jól megérdemelt pihenőre.

A főkapitány emlékezete szerint az elmúlt évtizedekben ilyen nagy arányú generációváltás nem volt Somogyban, korábban 30-35 évig szolgáltak a rend őrei, jelenleg csak néhány 50 évnél idősebb kolléga dolgozik a közbiztonság szolgálatában. "A nagy arányú nyugdíjazás ellenére működési zavar nem mutatkozik a főkapitányság területén, mivel arányosan oszlik meg a távozók aránya a szolgálati ágak és a szervek között" - tette hozzá.

Az átlagos életkor mindössze 28 év az állományon belül, az utánpótlás biztosítása azonban Dégi Endre szerint megnyugtató; mind a rendőrtiszti főiskola, mind a rendőr szakközépiskola, valamint a határőrök folyamatosan megújítják az állományt. "A határőrség átszervezésével kapcsolatos elbizonytalanodás kapcsán is sokan megkerestek bennünket, a határőrök rendészeti kiképzést kaptak, velük máris 40 főt pótolni tudtunk" - mondta a főkapitány, aki szerint "ez egy pillanatnyi helyzet, amin úrrá tudunk lenni".

MTI - fidesz.hu