Találó volt.

Nem azért, mert konkurense, Medgyessy Péter a gazdaság világából jött. S nem is azért, mert később a szocialista támogatottságú kormányfő és utódja is úgy tett, mintha tényleg gazdasági társaság lenne az ország.

Azért, mert önkéntelenül felvázolt egy alternatívát, hogyan működhetne politikai színtől függetlenül az ország. Szép idea volt. Legalább annyira igéző, mint a szakértői kormány. S legalább ennyire működőképes.

Semennyire.

Magyarországon nincsenek független emberek, két vízvezeték-szerelőt összeeresztve is vita lesz. A budi dugulása politikai kérdéssé válik, a megoldást is ez motiválja. Miért lenne másként közgazdáknál? A világmegváltó koncepciók idővel párthoz, politikához kötődnek. Azokhoz, akik megvalósíthatják őket. Ki kell választani az egyiket. Vagy hagyni az egészet, és költözni.

Írtam, Gyurcsányék úgy vezetik az országot, mint egy céget, melynek vezetőjeként - részvényesi szándéktól függetlenül - pénzt vesznek ki, és költenek.

Ez nem az, amit a törvény ír a részvénytársaságról.

Egy részvénytársaságnál ugyanis természetes döntés, hogy ha rosszul mennek a dolgok, új, rendkívüli közgyűlést hívunk össze. Logikus: aki pocsékul vezet, feleljen, ha meg nem tud, húzzon el! Ne találgassunk analógiákat: ez azt jelenti, hogy az előre hozott választás nem eszement, tényektől elrugaszkodott gondolat, hanem valóság.

Straub Elek, mire a Matávból Magyar Telekom lett, csúcscéget hozott össze. Piacvezetőt, dominánst. A napokban távozott. Nem azért, mert a profittal volt baj, vagy mert gyanús játszmába keveredett. Straub vállalatvezetőként mindent elért Magyarországon, amit lehetett. Mégis lemondott. Felelősséget vállalt. Mert a többségi részvényesek számon kérték. Az analógia, gondolom, kézenfekvő: Gyurcsány őszödi rohama után veszítette el az önkormányzati választásokat.

Más a parlamenti és az önkormányzati? Hogyne, jogilag. Ami egy törvényes rt.-nek is nyomvezetője. Az egyik. Mert fő a haszon, az összes részvényes haszna. A piacgazdaságban cég élén még sohasem hagytak jóvá csalót azért, hogy - miután csalt, és azt elismerte - kihúzza a csávából a vállalatot. Mert ez sok minden, csak nem biztosíték a haszonra.

Aztán itt a díjazás. Miért kaptak jutalmat a miniszterek? Hagyjuk. Részvénytársaságokban is értékelik a sikert, sőt a válságmenedzselést is. Ha sikeres. Ez most az? Megint csak hagyjuk. A választ bízzuk politikai ízlésre, utána meg pénztárcára.

Igazából a jutalom elfogadása az érdekes. Szinte mindenki jótékonyságra ajánlotta fel. Gráf József agrárminiszter mondta egyedül, hogy az államkasszában hagyja a pénzt. Kissé abszurd módon az ő döntése volt egyedül elfogadható. Mert minden egyéb esetben azt ismerték el a Magyar Köztársaság vezető közszolgái, hogy egy jótékonysági szervezet jobban gazdálkodik a pénzzel, mint a köztársaság.

Ez minősíti a munkájukat is. Gazdaságilag. Politikailag tehetségtelenség. Emberileg meg egyszerűen szánalmas.

Most úgy tűnik, csak a csontot rágom újra sokadszorra. Mondhatnám, joggal, hiszen a csont továbbra is a torokban. Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. De nem hiszem, hogy a jelenlegi kormányfő személyén múlna minden. Mint ahogy azt sem hiszem, hogy Orbán lenne a megváltó. Ő mindössze egy választás.

A megoldás viszont talán tényleg az lenne, ha Magyarországra közös vállalkozásunkként tekintenénk. Ahol mindenki arányosan részesül a közösből, s ezért visel terhet és felelősséget is. Gazdaságit és politikait is.

Írásaimban sokszor visszatérő szereplő a húgom. Mariann a minap új hősre lelt. Demján Sándor gondolkodásmódja fogta meg, amelynek hitelességét a vállalkozó sikerében lelte meg. A "gazdagnak lenni jó" ideológia nem csak egyetemistaként megfogó. Itt azonban mégis Demján másik gondolatát idézném: "A magyar gazdaság válsága a politikai elit bűne, ezért a kormányfő és a pénzügyminiszter vállaljon büntetőjogi felelősséget, hogy olyan pénzeket ne osszanak el, amelyek fölött nem rendelkeznek."

Máté T. Gyula, Magyar Hírlap


fidesz.hu