fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sólyom: Európa az elitek projektje
2006. december 14., 12:01
Sólyom László szerint Európa az elitek projektje volt, és egyelőre az is maradt, az EU nem termelt ki olyan egységes szellemet, amely közvetlen választ és egységes szellemi alapot adna. A köztársasági elnök erről az Európa az átalakuló világban című konferencián beszélt csütörtökön Budapesten, az Akadémián.

Az államfő nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy az európai integráció lényegében megrekedt a jogtechnikai és a gazdasági követelmények teljesítése szintjén. Magyarországról szólva Sólyom László kiemelte, hogy a rendszerváltásba bele volt programozva a tömeges kiábrándulás és a politikai megosztottság.

A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke arra emlékeztetett, hogy húsz évvel ezelőtt ugyancsak az Akadémián rendeztek igen jelentős tanácskozást Társadalom és etikai kérdések - Keresztények és marxisták vonatkozásában címmel, amely akkor a kétpólusú világrendben óriási visszhangot váltott ki. A világ megváltozott, nincs két nagyhatalom többé, ma a globalizáció és Európa jövője a nagy kérdés - mondta az MTA elnöke. Hangsúlyozta, hogy a kérdés az: "honnét jön Európa és hová megy?" Vizi E. Szilveszter hangot adott azon véleményének is, amely szerint "a világ legnagyobb problémája nem gazdasági, hanem erkölcsi".

Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsa elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy míg húsz évvel ezelőtt az egyház még az ateizmussal szembesült, ma a hitnélküliséggel. Ma kevesebb a meggyőződéses ateista, mint a nem hívő, a közömbös - magyarázta. Paul Poupard bíboros szerint kettős paradoxonnal foglalható össze a mára kialakult helyzet: "Egy olyan világban élünk, ahol hihetünk anélkül, hogy valahová tartoznánk, és tartozhatunk valahová anélkül, hogy hinnénk."

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt hangsúlyozta, hogy "a keresztény világnézet olyan tényező, amely Európa egyesítése, szellemi egysége irányában hat és egyúttal akár a jogfejlődének is egyfajta komoly alapját kínálja". Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, Paul Poupard, munkássága elismeréseként, a Tudomány és Művészet elnevezésű kitüntetést veheti majd át a konferencia alkalmából az MTA elnökétől.

A háromnapos nemzetközi konferenciát a Kultúra Pápai Tanácsa, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és az MTA szervezte. A szervezők célja megvizsgálni, hogy mi is Európa mint politikai, kulturális, társadalmi jelenség a változó, globalizálódott világban, valamint azt, hogy az emberi tudás hol ütközik morális korlátokba.

MTI - fidesz.hu