fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kihallgatták Blairt a "pénzért nemességet" ügyben
2006. december 14., 16:36
Kihallgatta a Scotland Yard csütörtökön a brit kormányfőt a kiváltságok tiltott osztogatásának gyanújával hónapok óta folyó rendőrségi vizsgálat keretében - közölte Tony Blair szóvivője.

Az 1997-ben, jórészt korrupcióellenes programmal hatalomra került Munkáspárt a brit sajtót nyár elején elöntő beszámolók szerint a tavalyi választási kampány előtt bejelentés nélkül 14 millió fontos (5,4 milliárd forintos) kölcsönt vett fel vagyonos adományozóktól. Jóllehet ez önmagában nem törvénybe ütköző, a kampányt hitellel támogatók közül többet a kormány utóbb nemesi rangra és felsőházbeli tagságra javasolt. Az ügyben kezdett rendőrségi vizsgálat alapja az a 81 évvel ezelőtt hozott törvény, amely tiltja, hogy a mindenkori kormány pénzért nemesi és egyéb rangokat, kiváltságokat osztogasson. Nagy-Britanniában a politikai pártok nem részesülnek állami támogatásban; a pártfinanszírozás döntően adományokból történik, elvileg szigorú átláthatósági szabályok alapján.

Több mint nyolc évtized óta most történt meg először, hogy hivatalban lévő brit miniszterelnököt korrupciós ügyben rendőrségi meghallgatásnak vetettek alá. Legutóbb, a húszas években David Lloyd George-ot hallgatták ki, ugyancsak pénzért árult kiváltságok gyanújával. Az az ügy vezetett el ahhoz az 1925-ben elfogadott törvényhez, amely tiltja, hogy a kormány pénzbeli juttatások fejében nemesi rangot és egyéb kiváltságokat adományozzon, és amelynek alapján a mostani vizsgálat is folyik.

Blair szóvivője mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a kormányfőnek a meghallgatás előtt "nem olvasták fel jogait" - vagyis az angolszász rendőrségi eljárási rend alapján nem gyanúsítottként hallgatták ki -, és a kétórás meghallgatáson ügyvéd sem volt jelen. A miniszterelnök azt mondta a Scotland Yard illetékeseinek, hogy a Munkáspárt vezetőjeként, a párt érdekében kifejtett szolgálataikért javasolta felsőházi címre az általa felterjesztett személyeket. Ehhez Blair érvelése szerint a törvények alapján minden pártvezetőnek joga van, és ilyen esetben a felterjesztésnek nem akadálya az a tény, hogy az adott kedvezményezett anyagilag támogatta a pártot.

Blair már hetekkel ezelőtt cáfolta, hogy kormánya a tavalyi választások előtt a Munkáspárt támogatóinak nemesi rangokat osztogatott volna hitelek fejében. A kormányfő akkori nyilatkozata szerint "nem teljesen közismert", hogy a Lordok Házában van néhány hely, amelyek betöltésére a pártok javasolhatnak támogatókat. Az ügyben a Scotland Yard eddig 90 személyt hallgatott meg, köztük a Blair-kabinet több magas rangú tagját, és Londonban már hetek óta általános volt az a várakozás, hogy előbb-utóbb a kormányfőre is sor kerül.

MTI - fidesz.hu