A magyar szőlő- és borgazdaság ellentmondásos helyzete közismert, számos írás jelent már meg róla a Népszabadság hasábjain is. A kétségtelenül világszínvonalú teljesítmények, a kiemelkedő minőséget díjazó rangos nemzetközi elismerések mellett az ágazatot válságtünetek is jellemzik. Rendkívül alacsony a befektetett tőke és a munka jövedelmezősége, gyenge az exportteljesítmény, csekély az ágazat támogatottsága, gyenge a hatékonysága. Az elmúlt hat-hét évet az exportra szállított bormennyiség és az átlagárak folyamatos csökkenése, a marketingmunka színvonalromlása jellemezte. Az orosz piacon sem tudtunk versenyképes ajánlatokat tenni nemcsak a nyugat-európai, de még a tengerentúli konkurenciával szemben sem. Versenytársainknak a miénknél nem jobb minőségű termékei a nagyobb támogatás és a jobb marketingmunka miatt kiszorították a borainkat a piacról. Az orosz piacra 1995-ben még 246 000 hektoliter bort szállítottunk 27,9 millió amerikai dollár értékben. 2001-ben pedig csupán 22 027 hektolitert, 1,76 millió dollárért. Az okokat ismerjük: döntően gazdaságiak voltak, nem politikai természetűek. Közben egyértelmű volt mindvégig, hogy az orosz fogyasztó még emlékszik a magyar borra, pozitívak az élményei; sorolják a márkaneveket, és nem értik, hogy miért hiányzik az üzletek polcairól a magyar bor, miközben ugyanott a borvilág minden más szereplője képviselteti magát.

Emiatt is nagyon vártuk az alkalmat, hogy a magyar bortermelők újra bemutatkozhassanak, ismét felvehessék a kapcsolatokat az orosz borkereskedőkkel, importőrökkel. A tárgyalások előkészítésére komoly energiákat fordítottunk: megmozdult a szakma, hatékonyan segített a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség. A tárgyalásokkal nem is volt baj, megismertük a jelenlegi lehetőségeket, biztató együttműködési ajánlatokat kaptunk.

Álmunkban sem gondoltunk volna arra, hogy az ominózus díszvacsora protokollfőnökei francia borral traktálnak bennünket. Ez orosz partnereinket legalább annyira meglepte, mint a magyar delegáció tagjait. A bordeaux-i fehérbort és languedoci vörösbort - mindkettő közepes minőség - már a belépéskor kínálták, s ez kísérte végig a teljes menüt, amely úgyszintén nem utalt arra, hogy itt a magyar gasztronómiai kultúra bemutatásáról is szó van. Híre-hamva sem volt az ilyenkor szokásos libamáj-előételnek, esetleg gulyáslevesnek, paprikásnak - normál nemzetközi menü volt, francia bor kíséretében.

Természetesen nem derült ki, hogy ki szervezte, miért éppen ilyen bort és ilyen menüt rendelt, s miért nem tűnt fel időben senkinek, hogy lejáratjuk és megmosolyogtatjuk magunkat. Pedig állítom, hogy bármelyik jobb magyar borászat talpraesett szervezője sokkal jobban megoldotta volna a feladatot. Francia borral nem lehet magyar hírnevet építeni, ám ott a helyszínen magyarázkodni sem volt érdemes, hiszen csak még kínosabbá tettük volna a helyzetet. A tanulságot azonban le kellene vonni - azért is, hogy a moszkvai fiaskó ne ismétlődhessék meg mondjuk Pekingben, Prágában vagy bárhol a világon, ahol magyar politikai vezetők látják vendégül az ottani politikai és gazdasági elit tagjait. Lehet, hogy van, akinek a szemében semmiségnek tűnik, hogy amikor eladni mentünk a saját termékeinket, akkor nem a saját gasztronómiai kultúránk kínálatával reprezentáltunk - de ami történt, a komolytalanság látszatát keltette, és azt az imázst is rontotta, amit magunkról előzőleg felépítettünk.

Bízom abban, hogy a történtekből okulnak mindazok, akik a következő programok, vacsorák és fogadások előkészítéséért felelősek, és legközelebb nem francia cégérrel kínálgatjuk a magyar bort.


Dr. Sümegi József
elnök
Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége
Népszabadság, 2003. január 14.