"Ártatlan hiba volt" - így kommentálta izraeli újságíróknak nyilatkozva Ehud Olmert kormányfő, hogy elszólta magát, amikor a német N24-es televíziónak adott interjúban kijelentette: Iránt nem lehet összehasonlítani országával, amikor "arra törekszik, hogy nukleáris fegyverrel rendelkezzen, mint Amerika, Franciaország, Izrael, Oroszország".

Izrael soha nem ismerte be nyilvánosan, hogy van atomfegyvere, de a világon ezt mindenki kész ténynek tekintette. Bár az is igaz, hogy a BBC értékelése szerint nincs a világon még egy olyan titkos tömegpusztítófegyver-program, mint az izraeli.

Egyidős az állammal

Izrael atomprogramja gyakorlatilag egyidős a zsidó állammal. Egy évvel az ország megalakulása után, 1949-ben létrehozták a Hemed Gimmelt, a hadsereg tudományos alakulatának különleges egységét, ez két évig kutatott a Negev sivatagban uránium után, olvasható az Amerikai Tudósok Szövetségének - Federation of American Scientists (FAS) - internetes honlapján. A program újabb lökést kapott, amikor 1952-ben megalakult az Izraeli Atomenergia-bizottság (IAEC), amelynek vezetője, Ernst David Bergmann is azok közé tartozott, akik úgy gondolták, az atombomba birtoklása a legbiztosabb módja annak, hogy biztosítsák: a zsidókat "soha többé nem lehet birkaként a vágóhídra terelni".

Izrael elsősorban Franciaországtól kapott segítséget atomprogramjának a beindításához. Párizs, amely az ötvenes évek elejétől együttműködött a zsidó állammal, "természetes szövetségese" volt Izraelnek, hiszen mindkét ország úgy gondolta, hogy a saját nukleáris elrettentő erő révén lehetséges csak némi függetlenségre, autonómiára szert tennie a kétpólusú világban.

Franciaország részt vett a dimonai reaktor építésében, és segített Izraelnek a nehézvíz beszerzésében is Norvégiából. (Később Izrael kidolgozott egy új módszert a nehézvíz gyártására, így képes maga is előállítani.) A másik fontos partner az ötvenes-hatvanas években Nagy-Britannia volt; a BBC által tavaly megszerzett és a Newsnight című műsorban bemutatott titkos dokumentumokból kiderült, hogy több száz hajó szállított a szigetországból Izraelbe tiltott anyagokat: uránium-235-öt 1959-ben, plutóniumot és dúsított lítium-6-ot 1966-ban. London közvetítésével Izrael húsz tonna nehézvizet is szerzett - ugyancsak Norvégiából - a dimonai reaktor beindításához 1959-60-ban. Az információkat először tagadták Londonban, márciusban azonban a külügyminisztérium hivatalosan beismerte: tudta, hogy a nehézvízszállítmányok célállomása Izrael volt.

Washington tudomást szerez

Az Egyesült Államok 1958-ban szerzett tudomást a dimonai reaktorról az U-2-es kémrepülőgépek felvételeiből, de csak két évvel később jött rá, hogy nukleáris létesítményről van szó. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tel-avivi irodája pedig csak a hatvanas évek közepén vonta le azt a következtetést, hogy "az izraeli nukleáris fegyverprogram létezik, és a folyamat visszafordíthatatlan".

John F. Kennedy elnök aggódott a nukleáris fegyverek terjedése miatt, különösen az után, hogy védelmi minisztere, Robert McNamara kijelentette, hogy a hetvenes években már tizenhat atomhatalom is lehet a világban. Kennedy 1961-es hivatalba lépésének szinte az első percétől megpróbált információkat kicsikarni Izraeltől az ország nukleáris programjáról. Ő volt az első, akin izraeli vezető "kipróbálta" az azóta - Olmert tévés elszólásáig - is érvényes "ködösítést". Simon Peresz - akkor éppen az izraeli védelmi minisztérium főigazgatója, később Nobel-békedíjas külügyminiszter, miniszterelnök - 1963. április 2-án a Fehér Házban az elnök faggatózására, hogy mit tud mondani az izraeli atomprogramról, kínjában kinyögte: "Egyértelműen mondhatom önnek, hogy nem mi leszünk az elsők, akik nukleáris fegyvert vetnek be a térségben. Elsőként soha."

Peresz 1991-ben Avner Cohennek, az Izrael és a bomba című könyv szerzőjének adott interjúban beszélt az ominózus találkozóról. "Nem akartam hazudni az elnöknek, de egyenes választ sem adhattam. Hogy kikerüljek a csávából, mondtam valamit, ami később meghatározta az izraeli politikát ebben a kérdésben." Vagyis a kifejezés, amely nyilvánosan meghatározta az izraeli nukleáris politikát, tulajdonképpen egy elszólásból született - írta le a lényeget a Haarecben Joszi Melman.

A szövetséges átvágása

Izrael tehát még az Egyesült Államok előtt is titkolta, hogy Dimonában nukleáris reaktor üzemel; textilgyárnak, mezőgazdasági állomásnak, de még kohászati kutatóközpontnak is megpróbálta "eladni" a létesítményt. Amikor pedig az amerikaiak kikényszerítették, hogy megfigyelőket küldhessenek Dimonába, az ottaniak úgy átvágták a vendégeket, hogy semmiről nem tudtak jelentést tenni. Washington pedig nem erőlködött, hogy kiderítse az igazságot.

Dimonáról csak akkor szerzett tudomást a világ, amikor a korábban ott dolgozó Mordehaj Vanunu kitálalt a The Sunday Times 1986. október 5-i számában. A férfit kalandos akcióval fogta el és vitte haza a Moszad, majd árulásért és kémkedésért tizennyolc év börtönre ítélték. 2004 áprilisában szabadult, de életét azóta is szigorúan szabályozzák. Interjút például nem adhat - ezt a szabályt éppen Olmert "nyelvbotlása" után szegte meg -, nem hagyhatja el az országot, gyakran helyezik házi őrizetbe, és nem találkozhat külföldiekkel sem.

Az ő vallomása sem vitte azonban sokkal közelebb a szakértőket annak kiderítéséhez, pontosan mekkora is az izraeli nukleáris arzenál - ez változatlanul a világ egyik legjobban őrzött titka. Jellemző, hogy becslések száz és kétszáz közöttire teszik az izraeli nukleáris robbanófejek számát; hogy az eltérés mekkora jelentőségű, jól érzékelteti, hogy a három legújabb atomhatalom közül kettőnek - Indiának és Pakisztánnak - általánosan elfogadott nézet szerint mindössze húsz-húsz robbanófeje van.

Még azt sem tudni biztosan, végzett-e Izrael valaha is nukleáris kísérletet. Bizonyíték mindenesetre nincs rá, emlékeztetett a BBC, hozzátéve, hogy sokak feltételezése szerint 1979-ben az Indiai-óceán déli részén végrehajtottak egy kísérleti robbantást, mégpedig Izrael és a Dél-afrikai Köztársaság közösen. (Utóbbi az apartheidrendszer bukása után lemondott nukleáris fegyverprogramjáról.) A Wikipedia vonatkozó cikke szerint a Vanunu által kicsempészett felvételeken olyan fegyverek láthatók, amelyeket valószínűleg tesztelni kellett - de az is lehetséges, hogy az izraeliek megkapták a szükséges adatokat a franciáktól. A német hadsereg lapja, a Wehrtechnik mindenesetre azt írta 1976. júniusi számában, hogy az izraeliek 1963-ban hajtottak végre kísérletet a Negevben, más jelentések szerint pedig bizonyos nem nukleáris tesztet, talán "nulla hatóerejű" vagy szimulált kísérletet végeztek el 1966. november 2-án.

Titokzatos hordozóeszközök

Csak spekulációk vannak arról is, hogy milyen nukleáris hordozóeszközei vannak Izraelnek. 1999 óta hadrendben van három német gyártmányú Delfin osztályú tengeralattjáró az izraeli haditengerészetnél, és egyes jelentések szerint amerikai Harpoon rakétákkal vannak felszerelve; ezeket az izraeliek némileg átalakították, hogy alkalmasak legyenek kisebb nukleáris robbanófejek hordozására. Fel lehetnek szerelve izraeli Popeye Turbo szárnyas rakétákkal is, ezeket eredetileg levegő-föld rakétának tervezték. A Popeye-ek hatótávolsága ezerötszáz kilométer.

Amerikai hírszerzési értesülések szerint nyilvánvalóan vannak az izraeli hadseregben nukleáris töltettel felszerelt ballisztikus Jerikó-1, illetve -2, valamint Lance rakéták, harci repülőgépekre - Skyhawk A4-re, illetve átalakított Phantom F4 II-re - szerelhető atombombák, és lehetnek különböző típusú taktikai nukleáris fegyverek is hadrendben. A Jerikó-2 hatótávolsága négyezer kilométer körül van, vagyis elérhetők vele Oroszország központi részei, Irán és Líbia is.

Az izraeli "ködösítés" bőven elég volt ahhoz, hogy elrettentse az ország ellenségeit. Elemzők biztosak benne, hogy például Szaddám Huszein iraki elnök az első öbölháborúban azért "csak" hagyományos töltetű Scud rakétákkal lövette Izraelt - és nem vegyi vagy biológiai fegyverekkel, amelyekkel pedig akkor biztosan rendelkezett -, mert meg volt győződve arról, hogy ebben az esetben a zsidó állam atombombával válaszolna. Vagyis bejött, amit 1974 decemberében az akkori izraeli elnök, Efrájim Kacir is megfogalmazott. Az ő száján is kicsúszott, hogy Izrael rendelkezik "nukleáris potenciállal", majd mikor az újságírók visszakérdeztek, hogy ezt fenyegetésnek szánta-e, közölte: "Bizony, aggódjon csak a világ."

Medgyesi Csilla, Magyar Hírlap


fidesz.hu