fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A török kormányfő dicséri a pápai látogatást
2006. december 19., 14:08
A török kormányfő szerint az Európai Unió igazságtalanul kezeli a ciprusi kérdést, ennek ellenére országa továbbra is szeretne csatlakozni a szervezethez, és azon van, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott elvárásoknak.

A november végi törökországi pápai látogatásról szólva azonban Recep Tayyip Erdogan nagyon elismerően szólt az ENSZ New York-i székhelyén helyi idő szerint hétfőn tartott sajtóértekezletén.

Emlékeztetett arra, hogy a ciprusi görögök (a nemzetközi közösség által elismert Ciprusi Köztársaság) csatlakozhattak az unióhoz 2004 áprilisában annak ellenére, hogy közvetlenül előtte nemmel szavaztak az ENSZ kezdeményezte és a szigetország újraegyesítéséről szóló népszavazáson, míg a ciprusi törököket (a csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Köztársaságot) - noha igennel szavaztak - nem fogadta be az EU. "Az ENSZ keretében átfogó és igazságos rendezésre van szükség az ügyben" - jelentette ki.

Azzal, hogy az EU 2004 decemberében és 2005 októberében hozott döntéseivel kitárta az ajtót Törökország előtt, "nagyon pozitív hatást gyakorolt a másfél milliárd lelkes iszlám világra, mert a Föld muzulmánjai szeretnék, ha az ország az EU tagjává válna" - mondta, hozzátéve: folytatják a tagságra való felkészülést annak ellenére, hogy az unió a múlt héten részlegesen felfüggesztette Ankarával a csatlakozási tárgyalásokat a Ciprusi Köztársaság el nem ismerése miatt. "Semmilyen értelemben nem szakítjuk meg kapcsolatainkat az Európai Unióval, mert egy kormánynak, egy országnak az ésszerűség alapján kell meghoznia döntéseit, nem pedig érzelmi kitörések alapján" - jelentette ki.

Törökország ciprusi akcióterv címmel az idén benyújtott az ENSZ-nek egy javaslatot, amely szerint Ciprust egyesítenék, de a török közösség lakta északi rész különálló gazdasági egységet képezne az EU vámunióján belül. Ezenkívül Törökország megnyitná inden kikötőjét és repülőterét a ciprusi (görög) hajók, illetve repülőgépek előtt, de cserébe az EU feloldaná a ciprusi törökökkel szembeni büntetőintézkedéseit, és hasonlóképpen közvetlen járatokat lehetne közlekedtetni a tagországok és Észak-Ciprus között. A tervet jónak tartja Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, de Ciprus ENSZ-nagykövete szerint az nem lehet tárgyalási alap, mert ezáltal az EU egy tagságból fakadó kötelezettség teljesítését jutalmazná azzal, hogy Törökország tovább közeledhet saját politikai céljai felé a szigeten.

"Az EU nem teljesítette a ciprusi népszavazás után tett ígéretét, mert nem segíti Észak-Ciprust" - jelentette ki a kormányfő.

Erdogan nagyon elismerően szólt viszont XVI. Benedek pápáról. Kifejezte abbéli reményét, hogy azok a beszédek, amelyeket a katolikus egyházfő négynapos látogatásának különböző helyszínein mondott a túlnyomórészt muzulmán lakosú országban, elősegítik a jobb megértést és a párbeszédet az iszlám világgal.

A kormányfő a látogatás előtti utolsó pillanatban egyezett bele abba, hogy érkezésekor köszönti a pápát a repülőtéren. Most elmondta, hogy a vizit meghaladta sok ember várakozását, "nagyon előremutató" volt. "Nem lett igazuk azoknak, akik a civilizációk összeütközésére számítottak" - jelentette ki.


MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Ankara az uniós csatlakozás pártján áll