- A nemzet lelki megújulásáért hirdetett imaévet ez év elején a püspöki kar. Most, karácsonykor már elkerülhetetlen a kérdés: meghallgatásra talált az imádság?

- Utólag sokszor csak csodálkozunk azon, miképp hallgatja meg Isten az imádságainkat. Már az is csodálatos volt, hogy ennyien vettünk részt az imamozgalomban. Például az itthon, a határainkon túl és a nyugati világban szétszórtságban élő magyarok írásban vállalták, hogy imádkoznak; Szent István ünnepére már körülbelül egymillió-négyszázezer aláírás gyűlt össze. Elmondhatjuk: valóra vált Mindszenty bíboros régi álma az egymillió imádkozó magyarról. A másik szép eredmény, hogy a szolidaritás növekedett katolikusok és protestánsok között is - hiszen voltak protestáns testvéreink, akik csatlakoztak az imádsághoz. Az ökumenikus imahét során Debrecenben is ilyen szándékkal találkoztunk. Ugyancsak nagyon emlékezetes az október 22-én lezajlott ökumenikus istentisztelet a Szent István-bazilikában.

- Ugyanakkor az év szomorú mozzanata, hogy nem tudta az egész társadalom együtt ünnepelni a forradalom ötvenedik évfordulóját.

- Annál inkább példaértékű, hogy a keresztény egyházak ezt meg tudták tenni. A világ minden sarkából kiinduló magyar zarándoklat Fatimába szintén a magyarság egységének jele volt. A portugáliai Magyar Kálváriát az emigráns magyarság hozta létre az '56-os hősök és áldozatok emlékére. A keresztút állomásait végigjárva mintegy belehelyezkedtünk abba a gondolatba, hogy elbukott forradalomnak is lehet értéke és értelme. Persze, nem a bukást ünnepeljük ilyenkor, hanem a helytállás szép példáit, az eszményeket, amelyek a legjobbjainkat mozgatták. S ünnepeljük az isteni gondviselést is, ami lehetővé teszi, hogy minden külső látszat, kudarc ellenére ma október huszonharmadika a népünk nagy ünnepe.

- Az idei év nagyon fontos volt az egyházi eseményeken túl is. Hatalmas közéleti, politikai viharok tanúi, részesei voltunk. Milyen morális és lelki állapotban találták a történések a magyar társadalmat?

- A diagnózis rímel a január elsejei körlevelünkre. Nemcsak azt állapítottuk meg, hogy "nemzetünk nagyon nagy bajban van" - a csüggedéstől az anyagiasságon és önzésen át a széthúzásig -, hanem azt is, hogy a reményből több kellene. Persze, a huszadik század adott néhány okot a csüggedésre. Számos kudarc, szenvedés várt erre a népre, sokan úgy érezték, nem érdemes fáradozni, mert nálunk sokkal nagyobb erők nehezítik vagy fenyegetik az életünket. Ezzel szemben az Istenbe vetett bizalom lehetővé teszi, hogy a csüggedésből kiemelkedjünk. Ám, sajnos, néha a fontos fogalmaink elmosódnak, mert azok tiszta megőrzéséhez csend és nyugalom kellene. Ez nagyon hiányzik egy zaklatott társadalomban, amely nem ér rá távlatokban gondolkodni. Ha azonban nem gondolunk a jövőre, elsikkad a felelősségérzet is. Ki kell harcolnunk tehát mindennapjainkban a nyugodt gondolkodás, sőt az imádság idejét.

- A társadalom derékhada azonban nem keresztény értékek szerint, hanem marxista-leninista téziseken nevelkedett...

- Ez sokakban nyomokat hagyott, de azt is látni kell, hogy a marxizmus mint világnézeti vitapartner hazánkban már nincs jelen. Éppen a minap került szóba egy konferencián - amelyet a Kultúra Pápai Tanácsa, a püspöki konferencia és a Magyar Tudományos Akadémia együtt rendezett -, hogy bár nagyon gyorsan fejlődött a természettudomány, a technika, s bonyolultabbá vált a gazdasági élet, az erkölcsi fejlődés ezzel korántsem tartott lépést. Kinyílt egy veszedelmes olló, s ez a társadalom erkölcsi problémájának egyik oka. Miközben az élet igen bonyolulttá vált, mi szétszórttá lettünk. Egyre nehezebb megmondani, mi az éppen fölmerülő esetekben a helyes erkölcsi magatartás. Az iránytűt azonban a szétszórtság korában is megszentelt örökségként őrzik és adják tovább a történelmi egyházak.

- A ma embere zavaros értékvilágban él. Rendelkezésre állnak-e az egyház eszközei ennek a közömbösítésére, ellensúlyozására?

- Igaz, sok minden nem jut el a társadalom széles rétegeihez a keresztény üzenetből. Ennek egyik oka, hogy a tömegtájékoztatásban nem vagyunk jelen ideális mértékben. Ugyanakkor ezen eszközök jó része, például a televízió, jellegénél fogva, nem is alkalmas arra, hogy maradéktalanul közvetítse, amit át akarunk adni. A szétszórtság világához a tömegtájékoztatás szétszórtsága is hozzátartozik.

- Nem gondolja, bíboros úr, hogy miközben a tömegmédia kimossa a keresztény normákat a társadalomból, az uniós tagállamok jogfejlődése is megkérdőjelezhető mintákat közvetít? Művi meddővé tétel, abortusztabletta, homoszexuálisok házassága, élettársi viszonya, hogy csak néhányat említsünk...

- Sok minden szabad nálunk is, ami korábban nem volt az. Az igazi szabadságfogalom azonban nem lehet negatív. A szabadság nem pusztán azt jelenti, hogy nem tilos valami: inkább lehetőséget jelent, hogy valamilyen értéket megvalósítsunk. A tartalmatlan szabadság nem teszi boldoggá, gazdagabbá az embert. Amikor az alapvető emberi jogok klasszikus listája kialakult, az emberek nagy része még hitt a világ ésszerűségében, nagyon sokuk a világ teremtett voltában is. Úgy vélték, hogy a valóság pártatlan tanulmányozása elvezet olyan normák felismeréséig, melyekhez a társadalomnak igazodni kell. Jelenleg a reklám, a manipuláció, a propaganda eszközeivel befolyásolja a világ a véleményalkotást. Így egyre inkább a pillanatnyi érdekek és érzelmek mentén rendeződő többség határozza meg a jogszabályokat, nem pedig a valóság. Ebből komoly veszély következik, ugyanis a jog hovatovább lemond arról, hogy lehessen objektív erkölcsi alapja. Ezért lehetséges, hogy bizonyos bíróságok, testületek világnézeti alap nélkül, esetleg a valóságtól elrugaszkodva próbálnak megfogalmazni egyes "harmadik generációs" emberi jogokat. Ilyen szempontból is fontos kérdés, hogy legyen a társadalom többségének a valósággal összefüggő erkölcsi felfogása.

- Komoly erkölcsi felháborodást váltott ki a miniszterelnök őszödi beszéde...

- Az csak a jéghegy csúcsa volt, olyan pont, ahová akkor koncentrálódhatott a figyelem. Hosszú idők óta tartó gazdasági-társadalmi folyamatok kulmináltak az idén. Ez a válság nagyon rég, még az ötvenhatos forradalom leverésekor kezdődött, mikor elterjedt a nézet, hogy mindegy, mit tesz az ember - a társadalom sorsán úgysem tud változtatni. Ettől kezdve a többség csak egzisztenciális érdekeire koncentrált, bezárkózott saját falai közé. A házaspárok tömeges méretekben mondtak le a gyermekvállalásról. Ezt a mentalitást a rendszerváltozás sem változtatta meg alapvetően.

- Vajon a nagypolitika erkölcsisége alakítja-e a társadalom szemléletét, vagy fordítva: egy ország erkölcsi állapotát tükrözi, milyen politikusokat választ magának?

- Az emberek gondolkodását nagyon könnyen alakítják a médiából érkező információk, gyakran ezek alapján döntenek az élet, a politika fontos kérdéseiben is. Nem az történik tehát, hogy a pártok ésszerűen és összefüggően megfogalmazzák a programjukat, az állampolgárok pedig mérlegelik az érveket és logikus következtetést vonnak le. A döntés ma sokkal inkább felszínes, hangulati hatások alapján történik. Ez a magatartás jellemez bennünket az élet minden területén, ezért a politika is gyors benyomásokat igyekszik kelteni. Fontos, hogy ne kívülről, hanem belülről irányított emberek legyünk. Legyenek stabil, konkrét értékeink, amelyek eligazítanak minket.

- Ősszel a politikai hazugság erényként tüntette fel magát. Az ilyesmi hogyan hat a társadalomra?

- Az őszinteség, az igazmondás az elsőrendű követelmények közé tartozik. S vannak alapvető szabadságjogok is, amelyek a mai nyugati társadalomban már elfogadottak, például a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság. De az is fontos, hogy ha ezek sérülnek, ne szüljön vak erőszakot az elkeseredés. Az erőszakos cselekmények és a provokációk Pandóra-szelencéjét nem szabad felnyitni.

- A kereszténység sokat foglalkozik az emberi méltóság kérdésével. Amikor viperával, könnygázzal, gumilövedékkel támadnak a gyülekezési jogukat gyakorló emberekre, ez nem érinti érzékenyen az egyházat?

- Ez mindenkit érzékenyen érint. Az őszi eseményeket sem szabad önmagukban szemlélni. Mindennek, ami történik, bonyolult háttere, rengeteg összefüggése van. Megvannak a hitünkből fakadó erkölcsi elveink, s nagyon fontos, hogy ezek alapján mondjuk is ki, mi az etikus magatartás. Ezért amit az események nyomán kiadott püspökkari nyilatkozatunkban írtunk, azt természetesen ma is valljuk.

- E nyilatkozat rögtön kemény támadást kapott, pedig visszafogott volt.

- XVI. Benedek pápa megnyilvánulása is ebbe az irányba mutatott. Később a hazánkba látogató pápai legátus, Sodano bíboros is hozott magával két üzenetet, az egyiket a köztársasági elnöknek, a másikat a teljes magyarság számára. Mindkettőben megszólal a békesség és az igazságosság iránti igény egyaránt. Ez az a két érték, amit a II. Vatikáni zsinat nyomán az egyházi törvénykönyv előtérbe helyez. Szent Ágoston is vallotta már a Biblia alapján: opus iustitiae pax, vagyis az igazságosság gyümölcse a béke. Nem akármilyen, hanem az igazságosságon alapuló békére van szüksége országunknak is. Nagyon fontos, hogy a megosztottsággal szemben a kiengesztelődés ügyét szolgáljuk. Hivatalosan mindenki ezt vallja, de nem elég deklarálni, hanem valós cselekedetekre kell váltani ezt az elvet. Ennek hangoztatásába nem szabad belefáradni, még akkor sem, ha pusztába kiáltott szónak tűnik, amit mondunk.

- Ön szerint a gazdasági helyzet, az elszegényedés, a megszorítások nyomán fellépő egzisztenciális szorongás milyen hatással van az ország népére?

- Erről hadd beszéljek először egy kicsit tágabb összefüggésben. A gazdaságilag fejlett uniós tagállamoknak tudatosítaniuk kellene, hogy mi nem úgy indultunk, mint ők; mi nem kaphattunk Marshall-segélyt, s a tulajdonosi struktúra is másképp alakult, hiszen a termelőeszközöket elvették a magánszemélyektől, és teljes körű, közvetlen restitúcióra nem került sor, csak részleges kárpótlásra. Ezért a helyi kistermelők pozíciója sokkal gyöngébb, mint hajdan a nyugati kistermelőké volt. Mikor egy korlátozás nélküli versenybe sodródunk bele, nagyon fontos a szolidaritás elvének érvényesítése. Az unió egyik erkölcsi alapelve éppen ez, és erre fel kell hívnunk újra és újra nyugati barátaink figyelmét. Mindez igaz a mi társadalmunkon belül is. Természetesen a szegény ember kiszolgáltatottabb, közvetlenebbül függ az anyagi hatásoktól. Nagyon fontos üzenetünk van a gazdagok felé: akik meggazdagodtak az elmúlt időszakban, vegyék figyelembe, hogy a vagyonnal felelősség is jár. A keresztény társadalmi tanítás szerint a vagyont Isten csupán letétbe helyezi az embereknél, tehát nem tehetünk önkényesen akármit még azzal sem, ami jog szerint a miénk.

- Mire taníthatja társadalmunkat az evangéliumi esemény, nevezetesen hogy két évezrede Jézus maga is szegénynek született?

- Lényeges üzenete van ennek. Mikor a második isteni személy emberré lett, szolidaritást vállalt az emberrel. Szolidaritást vállalt a szegényekkel is, hiszen nyomorúságban született, ha úgy tetszik, hajléktalan állapotban. Szolidaritást vállalt az elnyomottakkal is: olyan nép tagjaként jött a világra, amely régóta egy centrális nagyhatalom igáját nyögte. Rengeteg fájdalmat, nyomorúságot vett magára. Ugyanakkor családban akart születni és nevelkedni, mert az emberi méltóság kibontakozásához ez is hozzátartozik. Számunkra Jézus születésének és nevelkedésének története Isten antropológiáját mutatja meg. Láthatóvá teszi, Isten hogyan nézi a maga teremtő szeretetével az embert, és mi a fontos az ő szemében. Ezért csodálatos, ha karácsonykor Jézus személye körül gyűlik össze a család, és az ő öröme áthat minket a nagyobb közösségben is. Nem véletlen, hogy a karácsony a szeretet ünnepe: az ősszereteté, az isteni szereteté, amely rajtunk keresztül is jelen akar lenni a világban. Az ajándékozás szokása, a meghittség élményei valami magasabb rendűt tükröznek - ne hagyjuk, hogy ezek az élmények elmúljanak pár nap alatt.

Magyar Nemzet - Balavány György-Joó István