fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Túlcsúszott a Tony Blairt szállító repülőgép a miami repülőtér leszállópályáján
2006. december 27., 13:16
Túlcsúszott a Tony Blair brit kormányfőt szállító repülőgép közép-európai idő szerint szerda hajnali fél egy tájban a miami nemzetközi repülőtér leszállópályáján, de a gép sértetlen maradt, és sérültekről sem érkeztek jelentések - közölték illetékesek.

A British Airways brit légitársaságnak a londoni Heathrow repülőtérről érkező 209. számú járata leszálláskor rácsúszott a leszállópálya szélén lévő néhány lámpára, de nem hagyta el a betont és segítség nélkül a kapuhoz gördült - közölte Marc Henderson, a repülőtér szóvivője.

Kim Bruce, az amerikai titkosszolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint Blair a gép fedélzetén tartózkodott, de útjáról további információkat nem közöltek.

Londonban a miniszterelnöki hivatal egyik illetékese azt közölte, hogy a baleset során a kormányfő és családja nem sérült meg. Az illetékes a miniszterelnök úti célját nem árulta el, de Blair és családja korábban a Bermudákon nyaralt.

Az első jelentések szerint a gép fedélzetén tartózkodó utasok közül sem sérült meg senki.

MTI - fidesz.hu